Kerítés, otthonfelújítási támogatás

Gondozásmentes kerítések, Országos kerítés építés, Garanciával.

Vidéki Otthonfelújítási Program, kerítésre is!

Ne maradjon le róla, vegye igénybe most!

Ne hagyja ki ezt a lehetőséget, a támogatás a támogatási keret kimerüléséig elérhető csak !

Vidéki Otthonfelújítási Program, kerítésre is!

Otthonfelújítási program kerítrésre

2025. január 1-jétől indul a Vidéki Otthonfelújítási Program, melyben akár 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek az 5 ezer fő alatti kistelepüléseken élő gyermekes családok. Ez közel 400 ezer családot érinthet. A program 3 millió forint vissza nem térítendő támogatásból és 6 millió forint kedvezményes kölcsönből áll. A program a népszerű Falusi CSOK-kal együtt újabb fontos segítség a vidéken élő családoknak.

Az elvégzett felújítási munkálatok számlával igazolt költségeinek fele, de legfeljebb 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető, amely vállalkozói munkadíjra és anyagköltségre fele-fele arányban fordítható. A vidéki településeken élő gyermekes családok ezúttal is a legkülönfélébb munkálatokra kérhetik a támogatást, de fontos, hogy csak 2025 évtől elkezdett, illetve számlázott felújítások vehetők figyelembe. Olvasható a kormány honlapján.

Hasznos információk és dokumentukom elérhetőek a Magyar Államkincstár honlapján.

Otthonfelújítási program 389/2024. (XII. 11.) Korm. rendelet alapján:

Otthonfelújítási program OK

A Kormány 389/2024. (XII. 11.) Korm. rendelete alapján:

  • 5000 (Ötezer) fő alatti lakosságszámú kistelepüléseken élő gyermekes családok vehetik igénybe
  • A támogatás a lakóingatlanon végzett építési tevékenységek befejezését és a számlák kifizetését követően 60 napon belül igényelhető.
  • A támogatás összege a korábbi programhoz hasonlóan a számlával igazolt felújítási költségek 50%-a, de legfeljebb 3 millió forint lehet.
  • Magának a támogatásnak az összegén belül az anyagköltség, illetve a vállalkozói díj 50-50%-os arányban szerepelhet, csakúgy, mint korábban. (tehát ha például egy esetben 6Mft-ból, 4Mft az anyag és 2Mft a munka, az nem kizáró ok, de akkor arra az arányosítást követően 2Mft támogatás igényelhető)
  • Aki már igénybe vette a 2021-2022-ben élő otthonfelújítási támogatást, az a 3 millió forint és a korábbi támogatás különbözetére lehet jogosult.
  • A támogatást a legalább egy, 25 év alatti gyermeket nevelők igényelhetik, 1 éves tb-jogviszony kell hozzá (legfeljebb 30 napos megszakítással), a támogatással érintettnek a  lakóakóingatlanban lakhellyel kell rendelkezni.
  • Nem lehet 5000 forint feletti köztartozása az igénylőnek.
  • Nagy változás, hogy 5 évig a felújított ingatlanban kell lakni, de ez alól vannak kivételek.
  • Ha a 6 millió forintig elérhető otthonfelújítási jelzálogkölcsönt is igénybe veszi valaki, akkor 3 százalékpontos kamattámogatással veheti ezt igénybe.
  • 389/2024. (XII. 11.) Korm. rendelet. 6. §/12. alapján: kerítés építése, felújítása, tevékenységre igényelhető!

A védéki otthonfelújítási támogatás KERÍTÉS ÉPÍTÉSÉRE, igénybe vehető az alábbi településeken:

Település lista 1. melléklet szerint
    1. melléklet a 389/2024. (XII. 11.) Korm. rendelet-szerint:

A település lista megynyitásához kattintson a + gombra.

Az otthonfelújítási támogatás célcsoportjául szolgáló települések. vármegyék szerint:

  1. Bács-Kiskun vármegye Ágasegyháza
  2. Bács-Kiskun vármegye Akasztó
  3. Bács-Kiskun vármegye Apostag
  4. Bács-Kiskun vármegye Bácsbokod
  5. Bács-Kiskun vármegye Bácsborsód
  6. Bács-Kiskun vármegye Bácsszentgyörgy
  7. Bács-Kiskun vármegye Bácsszőlős
  8. Bács-Kiskun vármegye Ballószög
  9. Bács-Kiskun vármegye Balotaszállás
  10. Bács-Kiskun vármegye Bátmonostor
  11. Bács-Kiskun vármegye Bátya
  12. Bács-Kiskun vármegye Bócsa
  13. Bács-Kiskun vármegye Borota
  14. Bács-Kiskun vármegye Bugac
  15. Bács-Kiskun vármegye Bugacpusztaháza
  16. Bács-Kiskun vármegye Császártöltés
  17. Bács-Kiskun vármegye Csátalja
  18. Bács-Kiskun vármegye Csávoly
  19. Bács-Kiskun vármegye Csengőd
  20. Bács-Kiskun vármegye Csikéria
  21. Bács-Kiskun vármegye Csólyospálos
  22. Bács-Kiskun vármegye Dávod
  23. Bács-Kiskun vármegye Drágszél
  24. Bács-Kiskun vármegye Dunaegyháza
  25. Bács-Kiskun vármegye Dunafalva
  26. Bács-Kiskun vármegye Dunapataj
  27. Bács-Kiskun vármegye Dunaszentbenedek
  28. Bács-Kiskun vármegye Dunatetétlen
  29. Bács-Kiskun vármegye Dunavecse
  30. Bács-Kiskun vármegye Dusnok
  31. Bács-Kiskun vármegye Érsekcsanád
  32. Bács-Kiskun vármegye Érsekhalma
  33. Bács-Kiskun vármegye Fajsz
  34. Bács-Kiskun vármegye Felsőlajos
  35. Bács-Kiskun vármegye Felsőszentiván
  36. Bács-Kiskun vármegye Foktő
  37. Bács-Kiskun vármegye Fülöpháza
  38. Bács-Kiskun vármegye Fülöpjakab
  39. Bács-Kiskun vármegye Fülöpszállás
  40. Bács-Kiskun vármegye Gara
  41. Bács-Kiskun vármegye Gátér
  42. Bács-Kiskun vármegye Géderlak
  43. Bács-Kiskun vármegye Hajós
  44. Bács-Kiskun vármegye Harkakötöny
  45. Bács-Kiskun vármegye Harta
  46. Bács-Kiskun vármegye Helvécia
  47. Bács-Kiskun vármegye Hercegszántó
  48. Bács-Kiskun vármegye Homokmégy
  49. Bács-Kiskun vármegye Imrehegy
  50. Bács-Kiskun vármegye Jakabszállás
  51. Bács-Kiskun vármegye Jászszentlászló
  52. Bács-Kiskun vármegye Kaskantyú
  53. Bács-Kiskun vármegye Katymár
  54. Bács-Kiskun vármegye Kelebia
  55. Bács-Kiskun vármegye Kéleshalom
  56. Bács-Kiskun vármegye Kisszállás
  57. Bács-Kiskun vármegye Kömpöc
  58. Bács-Kiskun vármegye Kunadacs
  59. Bács-Kiskun vármegye Kunbaja
  60. Bács-Kiskun vármegye Kunbaracs
  61. Bács-Kiskun vármegye Kunfehértó
  62. Bács-Kiskun vármegye Kunpeszér
  63. Bács-Kiskun vármegye Kunszállás
  64. Bács-Kiskun vármegye Ladánybene
  65. Bács-Kiskun vármegye Lakitelek
  66. Bács-Kiskun vármegye Madaras
  67. Bács-Kiskun vármegye Mátételke
  68. Bács-Kiskun vármegye Mélykút
  69. Bács-Kiskun vármegye Miske
  70. Bács-Kiskun vármegye Móricgát
  71. Bács-Kiskun vármegye Nagybaracska
  72. Bács-Kiskun vármegye Nemesnádudvar
  73. Bács-Kiskun vármegye Nyárlőrinc
  74. Bács-Kiskun vármegye Ordas
  75. Bács-Kiskun vármegye Orgovány
  76. Bács-Kiskun vármegye Öregcsertő
  77. Bács-Kiskun vármegye Páhi
  78. Bács-Kiskun vármegye Pálmonostora
  79. Bács-Kiskun vármegye Petőfiszállás
  80. Bács-Kiskun vármegye Pirtó
  81. Bács-Kiskun vármegye Rém
  82. Bács-Kiskun vármegye Soltszentimre
  83. Bács-Kiskun vármegye Sükösd
  84. Bács-Kiskun vármegye Szakmár
  85. Bács-Kiskun vármegye Szalkszentmárton
  86. Bács-Kiskun vármegye Szank
  87. Bács-Kiskun vármegye Szentkirály
  88. Bács-Kiskun vármegye Szeremle
  89. Bács-Kiskun vármegye Tabdi
  90. Bács-Kiskun vármegye Tass
  91. Bács-Kiskun vármegye Tataháza
  92. Bács-Kiskun vármegye Tázlár
  93. Bács-Kiskun vármegye Tiszaalpár
  94. Bács-Kiskun vármegye Tiszaug
  95. Bács-Kiskun vármegye Tompa
  96. Bács-Kiskun vármegye Újsolt
  97. Bács-Kiskun vármegye Újtelek
  98. Bács-Kiskun vármegye Uszód
  99. Bács-Kiskun vármegye Városföld
  100. Bács-Kiskun vármegye Vaskút
  101. Bács-Kiskun vármegye Zsana
  102. Baranya vármegye Abaliget
  103. Baranya vármegye Adorjás
  104. Baranya vármegye Ág
  105. Baranya vármegye Almamellék
  106. Baranya vármegye Almáskeresztúr
  107. Baranya vármegye Alsómocsolád
  108. Baranya vármegye Alsószentmárton
  109. Baranya vármegye Apátvarasd
  110. Baranya vármegye Aranyosgadány
  111. Baranya vármegye Áta
  112. Baranya vármegye Babarc
  113. Baranya vármegye Babarcszőlős
  114. Baranya vármegye Bakóca
  115. Baranya vármegye Bakonya
  116. Baranya vármegye Baksa
  117. Baranya vármegye Bánfa
  118. Baranya vármegye Bár
  119. Baranya vármegye Baranyahídvég
  120. Baranya vármegye Baranyajenő
  121. Baranya vármegye Baranyaszentgyörgy
  122. Baranya vármegye Basal
  123. Baranya vármegye Belvárdgyula
  124. Baranya vármegye Beremend
  125. Baranya vármegye Berkesd
  126. Baranya vármegye Besence
  127. Baranya vármegye Bezedek
  128. Baranya vármegye Bicsérd
  129. Baranya vármegye Bikal
  130. Baranya vármegye Birján
  131. Baranya vármegye Bisse
  132. Baranya vármegye Boda
  133. Baranya vármegye Bodolyabér
  134. Baranya vármegye Bogád
  135. Baranya vármegye Bogádmindszent
  136. Baranya vármegye Bogdása
  137. Baranya vármegye Boldogasszonyfa
  138. Baranya vármegye Bóly
  139. Baranya vármegye Borjád
  140. Baranya vármegye Bosta
  141. Baranya vármegye Botykapeterd
  142. Baranya vármegye Bükkösd
  143. Baranya vármegye Bürüs
  144. Baranya vármegye Cún
  145. Baranya vármegye Csányoszró
  146. Baranya vármegye Csarnóta
  147. Baranya vármegye Csebény
  148. Baranya vármegye Cserdi
  149. Baranya vármegye Cserkút
  150. Baranya vármegye Csertő
  151. Baranya vármegye Csonkamindszent
  152. Baranya vármegye Dencsháza
  153. Baranya vármegye Dinnyeberki
  154. Baranya vármegye Diósviszló
  155. Baranya vármegye Drávacsehi
  156. Baranya vármegye Drávacsepely
  157. Baranya vármegye Drávafok
  158. Baranya vármegye Drávaiványi
  159. Baranya vármegye Drávakeresztúr
  160. Baranya vármegye Drávapalkonya
  161. Baranya vármegye Drávapiski
  162. Baranya vármegye Drávaszabolcs
  163. Baranya vármegye Drávaszerdahely
  164. Baranya vármegye Drávasztára
  165. Baranya vármegye Dunaszekcső
  166. Baranya vármegye Egerág
  167. Baranya vármegye Egyházasharaszti
  168. Baranya vármegye Egyházaskozár
  169. Baranya vármegye Ellend
  170. Baranya vármegye Endrőc
  171. Baranya vármegye Erdősmárok
  172. Baranya vármegye Erdősmecske
  173. Baranya vármegye Erzsébet
  174. Baranya vármegye Fazekasboda
  175. Baranya vármegye Feked
  176. Baranya vármegye Felsőegerszeg
  177. Baranya vármegye Felsőszentmárton
  178. Baranya vármegye Garé
  179. Baranya vármegye Gerde
  180. Baranya vármegye Gerényes
  181. Baranya vármegye Geresdlak
  182. Baranya vármegye Gilvánfa
  183. Baranya vármegye Gordisa
  184. Baranya vármegye Gödre
  185. Baranya vármegye Görcsöny
  186. Baranya vármegye Görcsönydoboka
  187. Baranya vármegye Gyód
  188. Baranya vármegye Gyöngyfa
  189. Baranya vármegye Gyöngyösmellék
  190. Baranya vármegye Harkány
  191. Baranya vármegye Hásságy
  192. Baranya vármegye Hegyhátmaróc
  193. Baranya vármegye Hegyszentmárton
  194. Baranya vármegye Helesfa
  195. Baranya vármegye Hetvehely
  196. Baranya vármegye Hidas
  197. Baranya vármegye Himesháza
  198. Baranya vármegye Hirics
  199. Baranya vármegye Hobol
  200. Baranya vármegye Homorúd
  201. Baranya vármegye Horváthertelend
  202. Baranya vármegye Hosszúhetény
  203. Baranya vármegye Husztót
  204. Baranya vármegye Ibafa
  205. Baranya vármegye Illocska
  206. Baranya vármegye Ipacsfa
  207. Baranya vármegye Ivánbattyán
  208. Baranya vármegye Ivándárda
  209. Baranya vármegye Kacsóta
  210. Baranya vármegye Kákics
  211. Baranya vármegye Kárász
  212. Baranya vármegye Kásád
  213. Baranya vármegye Katádfa
  214. Baranya vármegye Kátoly
  215. Baranya vármegye Kékesd
  216. Baranya vármegye Kémes
  217. Baranya vármegye Kemse
  218. Baranya vármegye Keszü
  219. Baranya vármegye Kétújfalu
  220. Baranya vármegye Királyegyháza
  221. Baranya vármegye Kisasszonyfa
  222. Baranya vármegye Kisbeszterce
  223. Baranya vármegye Kisbudmér
  224. Baranya vármegye Kisdér
  225. Baranya vármegye Kisdobsza
  226. Baranya vármegye Kishajmás
  227. Baranya vármegye Kisharsány
  228. Baranya vármegye Kisherend
  229. Baranya vármegye Kisjakabfalva
  230. Baranya vármegye Kiskassa
  231. Baranya vármegye Kislippó
  232. Baranya vármegye Kisnyárád
  233. Baranya vármegye Kistamási
  234. Baranya vármegye Kistapolca
  235. Baranya vármegye Kistótfalu
  236. Baranya vármegye Kisvaszar
  237. Baranya vármegye Kisszentmárton
  238. Baranya vármegye Kórós
  239. Baranya vármegye Kovácshida
  240. Baranya vármegye Kovácsszénája
  241. Baranya vármegye Köblény
  242. Baranya vármegye Kökény
  243. Baranya vármegye Kölked
  244. Baranya vármegye Kővágószőlős
  245. Baranya vármegye Kővágótöttös
  246. Baranya vármegye Lánycsók
  247. Baranya vármegye Lapáncsa
  248. Baranya vármegye Liget
  249. Baranya vármegye Lippó
  250. Baranya vármegye Liptód
  251. Baranya vármegye Lothárd
  252. Baranya vármegye Lovászhetény
  253. Baranya vármegye Lúzsok
  254. Baranya vármegye Mágocs
  255. Baranya vármegye Magyarbóly
  256. Baranya vármegye Magyaregregy
  257. Baranya vármegye Magyarhertelend
  258. Baranya vármegye Magyarlukafa
  259. Baranya vármegye Magyarmecske
  260. Baranya vármegye Magyarsarlós
  261. Baranya vármegye Magyarszék
  262. Baranya vármegye Magyartelek
  263. Baranya vármegye Majs
  264. Baranya vármegye Mánfa
  265. Baranya vármegye Maráza
  266. Baranya vármegye Márfa
  267. Baranya vármegye Máriakéménd
  268. Baranya vármegye Markóc
  269. Baranya vármegye Marócsa
  270. Baranya vármegye Márok
  271. Baranya vármegye Martonfa
  272. Baranya vármegye Matty
  273. Baranya vármegye Máza
  274. Baranya vármegye Mecseknádasd
  275. Baranya vármegye Mecsekpölöske
  276. Baranya vármegye Mekényes
  277. Baranya vármegye Merenye
  278. Baranya vármegye Meződ
  279. Baranya vármegye Mindszentgodisa
  280. Baranya vármegye Molvány
  281. Baranya vármegye Monyoród
  282. Baranya vármegye Mozsgó
  283. Baranya vármegye Nagybudmér
  284. Baranya vármegye Nagycsány
  285. Baranya vármegye Nagydobsza
  286. Baranya vármegye Nagyhajmás
  287. Baranya vármegye Nagyharsány
  288. Baranya vármegye Nagykozár
  289. Baranya vármegye Nagynyárád
  290. Baranya vármegye Nagypall
  291. Baranya vármegye Nagypeterd
  292. Baranya vármegye Nagytótfalu
  293. Baranya vármegye Nagyváty
  294. Baranya vármegye Nemeske
  295. Baranya vármegye Nyugotszenterzsébet
  296. Baranya vármegye Óbánya
  297. Baranya vármegye Ócsárd
  298. Baranya vármegye Ófalu
  299. Baranya vármegye Okorág
  300. Baranya vármegye Okorvölgy
  301. Baranya vármegye Olasz
  302. Baranya vármegye Old
  303. Baranya vármegye Orfű
  304. Baranya vármegye Oroszló
  305. Baranya vármegye Ózdfalu
  306. Baranya vármegye Palé
  307. Baranya vármegye Palkonya
  308. Baranya vármegye Palotabozsok
  309. Baranya vármegye Páprád
  310. Baranya vármegye Patapoklosi
  311. Baranya vármegye Pécsbagota
  312. Baranya vármegye Pécsdevecser
  313. Baranya vármegye Pécsudvard
  314. Baranya vármegye Pécsvárad
  315. Baranya vármegye Pellérd
  316. Baranya vármegye Pereked
  317. Baranya vármegye Peterd
  318. Baranya vármegye Pettend
  319. Baranya vármegye Piskó
  320. Baranya vármegye Pócsa
  321. Baranya vármegye Pogány
  322. Baranya vármegye Rádfalva
  323. Baranya vármegye Regenye
  324. Baranya vármegye Romonya
  325. Baranya vármegye Rózsafa
  326. Baranya vármegye Sámod
  327. Baranya vármegye Sárok
  328. Baranya vármegye Sásd
  329. Baranya vármegye Sátorhely
  330. Baranya vármegye Sellye
  331. Baranya vármegye Siklósbodony
  332. Baranya vármegye Siklósnagyfalu
  333. Baranya vármegye Somberek
  334. Baranya vármegye Somogyapáti
  335. Baranya vármegye Somogyhárságy
  336. Baranya vármegye Somogyhatvan
  337. Baranya vármegye Somogyviszló
  338. Baranya vármegye Sósvertike
  339. Baranya vármegye Sumony
  340. Baranya vármegye Szabadszentkirály
  341. Baranya vármegye Szágy
  342. Baranya vármegye Szajk
  343. Baranya vármegye Szalánta
  344. Baranya vármegye Szalatnak
  345. Baranya vármegye Szaporca
  346. Baranya vármegye Szárász
  347. Baranya vármegye Szászvár
  348. Baranya vármegye Szava
  349. Baranya vármegye Szebény
  350. Baranya vármegye Szederkény
  351. Baranya vármegye Székelyszabar
  352. Baranya vármegye Szellő
  353. Baranya vármegye Szemely
  354. Baranya vármegye Szentdénes
  355. Baranya vármegye Szentegát
  356. Baranya vármegye Szentkatalin
  357. Baranya vármegye Szentlászló
  358. Baranya vármegye Szilágy
  359. Baranya vármegye Szilvás
  360. Baranya vármegye Szőke
  361. Baranya vármegye Szőkéd
  362. Baranya vármegye Szörény
  363. Baranya vármegye Szulimán
  364. Baranya vármegye Szűr
  365. Baranya vármegye Tarrós
  366. Baranya vármegye Tékes
  367. Baranya vármegye Teklafalu
  368. Baranya vármegye Tengeri
  369. Baranya vármegye Tésenfa
  370. Baranya vármegye Téseny
  371. Baranya vármegye Tófű
  372. Baranya vármegye Tormás
  373. Baranya vármegye Tótszentgyörgy
  374. Baranya vármegye Töttös
  375. Baranya vármegye Túrony
  376. Baranya vármegye Udvar
  377. Baranya vármegye Újpetre
  378. Baranya vármegye Vajszló
  379. Baranya vármegye Várad
  380. Baranya vármegye Varga
  381. Baranya vármegye Vásárosbéc
  382. Baranya vármegye Vásárosdombó
  383. Baranya vármegye Vázsnok
  384. Baranya vármegye Vejti
  385. Baranya vármegye Vékény
  386. Baranya vármegye Velény
  387. Baranya vármegye Véménd
  388. Baranya vármegye Versend
  389. Baranya vármegye Villány
  390. Baranya vármegye Villánykövesd
  391. Baranya vármegye Vokány
  392. Baranya vármegye Zádor
  393. Baranya vármegye Zaláta
  394. Baranya vármegye Zengővárkony
  395. Baranya vármegye Zók
  396. Békés vármegye Almáskamarás
  397. Békés vármegye Battonya
  398. Békés vármegye Békéssámson
  399. Békés vármegye Békésszentandrás
  400. Békés vármegye Bélmegyer
  401. Békés vármegye Biharugra
  402. Békés vármegye Bucsa
  403. Békés vármegye Csabacsűd
  404. Békés vármegye Csabaszabadi
  405. Békés vármegye Csanádapáca
  406. Békés vármegye Csárdaszállás
  407. Békés vármegye Csorvás
  408. Békés vármegye Doboz
  409. Békés vármegye Dombegyház
  410. Békés vármegye Dombiratos
  411. Békés vármegye Ecsegfalva
  412. Békés vármegye Elek
  413. Békés vármegye Füzesgyarmat
  414. Békés vármegye Gádoros
  415. Békés vármegye Gerendás
  416. Békés vármegye Geszt
  417. Békés vármegye Hunya
  418. Békés vármegye Kamut
  419. Békés vármegye Kardos
  420. Békés vármegye Kardoskút
  421. Békés vármegye Kaszaper
  422. Békés vármegye Kertészsziget
  423. Békés vármegye Kétegyháza
  424. Békés vármegye Kétsoprony
  425. Békés vármegye Kevermes
  426. Békés vármegye Kisdombegyház
  427. Békés vármegye Kondoros
  428. Békés vármegye Körösladány
  429. Békés vármegye Körösnagyharsány
  430. Békés vármegye Köröstarcsa
  431. Békés vármegye Körösújfalu
  432. Békés vármegye Kötegyán
  433. Békés vármegye Kunágota
  434. Békés vármegye Lőkösháza
  435. Békés vármegye Magyarbánhegyes
  436. Békés vármegye Magyardombegyház
  437. Békés vármegye Medgyesbodzás
  438. Békés vármegye Medgyesegyháza
  439. Békés vármegye Méhkerék
  440. Békés vármegye Mezőgyán
  441. Békés vármegye Mezőhegyes
  442. Békés vármegye Murony
  443. Békés vármegye Nagybánhegyes
  444. Békés vármegye Nagykamarás
  445. Békés vármegye Nagyszénás
  446. Békés vármegye Okány
  447. Békés vármegye Örménykút
  448. Békés vármegye Pusztaföldvár
  449. Békés vármegye Pusztaottlaka
  450. Békés vármegye Sarkadkeresztúr
  451. Békés vármegye Szabadkígyós
  452. Békés vármegye Tarhos
  453. Békés vármegye Telekgerendás
  454. Békés vármegye Újkígyós
  455. Békés vármegye Újszalonta
  456. Békés vármegye Végegyháza
  457. Békés vármegye Zsadány
  458. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Abaújalpár
  459. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Abaújkér
  460. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Abaújlak
  461. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Abaújszántó
  462. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Abaújszolnok
  463. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Abaújvár
  464. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Abod
  465. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Aggtelek
  466. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Alacska
  467. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Alsóberecki
  468. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Alsódobsza
  469. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Alsógagy
  470. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Alsóregmec
  471. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Alsószuha
  472. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Alsótelekes
  473. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Alsóvadász
  474. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Arka
  475. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Arló
  476. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Arnót
  477. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Ároktő
  478. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Aszaló
  479. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Baktakék
  480. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Balajt
  481. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bánhorváti
  482. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bánréve
  483. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Baskó
  484. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Becskeháza
  485. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bekecs
  486. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Berente
  487. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Beret
  488. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Berzék
  489. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bodroghalom
  490. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bodrogkeresztúr
  491. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bodrogkisfalud
  492. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bodrogolaszi
  493. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bódvalenke
  494. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bódvarákó
  495. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bódvaszilas
  496. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bogács
  497. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Boldogkőújfalu
  498. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Boldogkőváralja
  499. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Boldva
  500. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Borsodbóta
  501. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Borsodgeszt
  502. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Borsodivánka
  503. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Borsodnádasd
  504. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Borsodszentgyörgy
  505. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Borsodszirák
  506. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bózsva
  507. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bőcs
  508. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bükkábrány
  509. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bükkaranyos
  510. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bükkmogyorósd
  511. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bükkszentkereszt
  512. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bükkzsérc
  513. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Büttös
  514. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Cigánd
  515. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Csenyéte
  516. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Cserépfalu
  517. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Cserépváralja
  518. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Csernely
  519. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Csincse
  520. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Csobád
  521. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Csobaj
  522. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Csokvaomány
  523. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Damak
  524. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Dámóc
  525. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Debréte
  526. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Dédestapolcsány
  527. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Detek
  528. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Domaháza
  529. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Dövény
  530. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Dubicsány
  531. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Egerlövő
  532. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Égerszög
  533. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Emőd
  534. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Erdőbénye
  535. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Erdőhorváti
  536. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Fáj
  537. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Fancsal
  538. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Farkaslyuk
  539. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Felsőberecki
  540. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Felsődobsza
  541. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Felsőgagy
  542. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Felsőkelecsény
  543. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Felsőnyárád
  544. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Felsőregmec
  545. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Felsőtelekes
  546. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Felsővadász
  547. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Filkeháza
  548. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Fony
  549. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Forró
  550. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Fulókércs
  551. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Füzér
  552. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Füzérkajata
  553. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Füzérkomlós
  554. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Füzérradvány
  555. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Gadna
  556. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Gagyapáti
  557. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Gagybátor
  558. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Gagyvendégi
  559. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Galvács
  560. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Garadna
  561. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Gelej
  562. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Gesztely
  563. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Gibárt
  564. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Girincs
  565. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Golop
  566. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Gömörszőlős
  567. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Gönc
  568. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Göncruszka
  569. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Györgytarló
  570. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Halmaj
  571. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hangács
  572. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hangony
  573. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Háromhuta
  574. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Harsány
  575. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hegymeg
  576. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hejce
  577. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hejőbába
  578. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hejőkeresztúr
  579. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hejőkürt
  580. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hejőpapi
  581. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hejőszalonta
  582. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hercegkút
  583. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hernádbűd
  584. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hernádcéce
  585. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hernádkak
  586. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hernádkércs
  587. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hernádnémeti
  588. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hernádpetri
  589. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hernádszentandrás
  590. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hernádszurdok
  591. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hernádvécse
  592. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hét
  593. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hidasnémeti
  594. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hidvégardó
  595. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hollóháza
  596. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Homrogd
  597. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Igrici
  598. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Imola
  599. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Ináncs
  600. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Irota
  601. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Izsófalva
  602. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Jákfalva
  603. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Járdánháza
  604. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Jósvafő
  605. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kács
  606. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kánó
  607. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kány
  608. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Karcsa
  609. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Karos
  610. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kázsmárk
  611. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kéked
  612. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kelemér
  613. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kenézlő
  614. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Keresztéte
  615. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kesznyéten
  616. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Királd
  617. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kiscsécs
  618. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kisgyőr
  619. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kishuta
  620. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kiskinizs
  621. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kisrozvágy
  622. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kissikátor
  623. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kistokaj
  624. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Komjáti
  625. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Komlóska
  626. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kondó
  627. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Korlát
  628. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kovácsvágás
  629. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Köröm
  630. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Krasznokvajda
  631. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kupa
  632. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kurityán
  633. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Lácacséke
  634. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Ládbesenyő
  635. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Lak
  636. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Legyesbénye
  637. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Léh
  638. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Lénárddaróc
  639. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Litka
  640. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Mád
  641. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Makkoshotyka
  642. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Mályi
  643. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Mályinka
  644. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Martonyi
  645. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Megyaszó
  646. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Méra
  647. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Meszes
  648. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Mezőkeresztes
  649. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Mezőnagymihály
  650. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Mezőnyárád
  651. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Mezőzombor
  652. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Mikóháza
  653. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Mogyoróska
  654. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Monaj
  655. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Monok
  656. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Múcsony
  657. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Muhi
  658. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Nagybarca
  659. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Nagycsécs
  660. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Nagyhuta
  661. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Nagykinizs
  662. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Nagyrozvágy
  663. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Négyes
  664. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Nekézseny
  665. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Nemesbikk
  666. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Novajidrány
  667. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Nyékládháza
  668. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Nyésta
  669. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Nyíri
  670. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Nyomár
  671. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Olaszliszka
  672. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Onga
  673. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Ónod
  674. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Ormosbánya
  675. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Oszlár
  676. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Pácin
  677. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Pálháza
  678. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Pamlény
  679. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Pányok
  680. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Parasznya
  681. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Pere
  682. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Perecse
  683. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Perkupa
  684. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Prügy
  685. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Pusztafalu
  686. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Pusztaradvány
  687. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Radostyán
  688. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Ragály
  689. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Rakaca
  690. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Rakacaszend
  691. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Rásonysápberencs
  692. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Rátka
  693. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Regéc
  694. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Répáshuta
  695. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Révleányvár
  696. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Ricse
  697. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Rudabánya
  698. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Rudolftelep
  699. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajóbábony
  700. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajóecseg
  701. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajógalgóc
  702. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajóhídvég
  703. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajóivánka
  704. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajókápolna
  705. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajókaza
  706. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajókeresztúr
  707. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajólád
  708. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajólászlófalva
  709. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajómercse
  710. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajónémeti
  711. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajóörös
  712. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajópálfala
  713. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajópetri
  714. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajópüspöki
  715. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajósenye
  716. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajószöged
  717. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajóvámos
  718. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajóvelezd
  719. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sály
  720. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sárazsadány
  721. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sáta
  722. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Selyeb
  723. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Semjén
  724. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Serényfalva
  725. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sima
  726. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sóstófalva
  727. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szakácsi
  728. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szakáld
  729. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szalaszend
  730. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szalonna
  731. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szászfa
  732. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szegi
  733. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szegilong
  734. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szemere
  735. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szendrő
  736. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szendrőlád
  737. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szentistván
  738. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szentistvánbaksa
  739. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szin
  740. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szinpetri
  741. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szirmabesenyő
  742. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szomolya
  743. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szögliget
  744. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szőlősardó
  745. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szuhafő
  746. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szuhakálló
  747. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szuhogy
  748. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Taktabáj
  749. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Taktaharkány
  750. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Taktakenéz
  751. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Taktaszada
  752. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tállya
  753. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tarcal
  754. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tard
  755. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tardona
  756. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Telkibánya
  757. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Teresztenye
  758. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tibolddaróc
  759. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tiszabábolna
  760. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tiszacsermely
  761. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tiszadorogma
  762. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tiszakarád
  763. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tiszakeszi
  764. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tiszaladány
  765. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tiszalúc
  766. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tiszapalkonya
  767. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tiszatardos
  768. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tiszatarján
  769. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tiszavalk
  770. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tokaj
  771. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tolcsva
  772. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tomor
  773. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tornabarakony
  774. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tornakápolna
  775. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tornanádaska
  776. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tornaszentandrás
  777. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tornaszentjakab
  778. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tornyosnémeti
  779. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Trizs
  780. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Újcsanálos
  781. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Uppony
  782. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Vadna
  783. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Vágáshuta
  784. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Vajdácska
  785. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Vámosújfalu
  786. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Varbó
  787. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Varbóc
  788. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Vatta
  789. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Vilmány
  790. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Vilyvitány
  791. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Viss
  792. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Viszló
  793. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Vizsoly
  794. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Zádorfalva
  795. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Zalkod
  796. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Zemplénagárd
  797. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Ziliz
  798. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Zubogy
  799. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Zsujta
  800. Csongrád-Csanád vármegye Ambrózfalva
  801. Csongrád-Csanád vármegye Apátfalva
  802. Csongrád-Csanád vármegye Árpádhalom
  803. Csongrád-Csanád vármegye Ásotthalom
  804. Csongrád-Csanád vármegye Baks
  805. Csongrád-Csanád vármegye Balástya
  806. Csongrád-Csanád vármegye Bordány
  807. Csongrád-Csanád vármegye Csanádalberti
  808. Csongrád-Csanád vármegye Csanádpalota
  809. Csongrád-Csanád vármegye Csanytelek
  810. Csongrád-Csanád vármegye Csengele
  811. Csongrád-Csanád vármegye Derekegyház
  812. Csongrád-Csanád vármegye Deszk
  813. Csongrád-Csanád vármegye Dóc
  814. Csongrád-Csanád vármegye Domaszék
  815. Csongrád-Csanád vármegye Eperjes
  816. Csongrád-Csanád vármegye Fábiánsebestyén
  817. Csongrád-Csanád vármegye Felgyő
  818. Csongrád-Csanád vármegye Ferencszállás
  819. Csongrád-Csanád vármegye Forráskút
  820. Csongrád-Csanád vármegye Földeák
  821. Csongrád-Csanád vármegye Királyhegyes
  822. Csongrád-Csanád vármegye Kiszombor
  823. Csongrád-Csanád vármegye Klárafalva
  824. Csongrád-Csanád vármegye Kövegy
  825. Csongrád-Csanád vármegye Kübekháza
  826. Csongrád-Csanád vármegye Magyarcsanád
  827. Csongrád-Csanád vármegye Maroslele
  828. Csongrád-Csanád vármegye Mártély
  829. Csongrád-Csanád vármegye Nagyér
  830. Csongrád-Csanád vármegye Nagylak
  831. Csongrád-Csanád vármegye Nagymágocs
  832. Csongrád-Csanád vármegye Nagytőke
  833. Csongrád-Csanád vármegye Óföldeák
  834. Csongrád-Csanád vármegye Ópusztaszer
  835. Csongrád-Csanád vármegye Öttömös
  836. Csongrád-Csanád vármegye Pitvaros
  837. Csongrád-Csanád vármegye Pusztamérges
  838. Csongrád-Csanád vármegye Pusztaszer
  839. Csongrád-Csanád vármegye Röszke
  840. Csongrád-Csanád vármegye Ruzsa
  841. Csongrád-Csanád vármegye Szatymaz
  842. Csongrád-Csanád vármegye Szegvár
  843. Csongrád-Csanád vármegye Székkutas
  844. Csongrád-Csanád vármegye Tiszasziget
  845. Csongrád-Csanád vármegye Tömörkény
  846. Csongrád-Csanád vármegye Újszentiván
  847. Csongrád-Csanád vármegye Üllés
  848. Csongrád-Csanád vármegye Zákányszék
  849. Csongrád-Csanád vármegye Zsombó
  850. Fejér vármegye Aba
  851. Fejér vármegye Adony
  852. Fejér vármegye Alap
  853. Fejér vármegye Alcsútdoboz
  854. Fejér vármegye Alsószentiván
  855. Fejér vármegye Bakonycsernye
  856. Fejér vármegye Bakonykúti
  857. Fejér vármegye Balinka
  858. Fejér vármegye Baracs
  859. Fejér vármegye Baracska
  860. Fejér vármegye Beloiannisz
  861. Fejér vármegye Besnyő
  862. Fejér vármegye Bodajk
  863. Fejér vármegye Bodmér
  864. Fejér vármegye Cece
  865. Fejér vármegye Csabdi
  866. Fejér vármegye Csákberény
  867. Fejér vármegye Csókakő
  868. Fejér vármegye Csór
  869. Fejér vármegye Csősz
  870. Fejér vármegye Daruszentmiklós
  871. Fejér vármegye Dég
  872. Fejér vármegye Előszállás
  873. Fejér vármegye Etyek
  874. Fejér vármegye Fehérvárcsurgó
  875. Fejér vármegye Felcsút
  876. Fejér vármegye Füle
  877. Fejér vármegye Gánt
  878. Fejér vármegye Gyúró
  879. Fejér vármegye Hantos
  880. Fejér vármegye Igar
  881. Fejér vármegye Iszkaszentgyörgy
  882. Fejér vármegye Isztimér
  883. Fejér vármegye Iváncsa
  884. Fejér vármegye Jenő
  885. Fejér vármegye Kajászó
  886. Fejér vármegye Káloz
  887. Fejér vármegye Kápolnásnyék
  888. Fejér vármegye Kincsesbánya
  889. Fejér vármegye Kisapostag
  890. Fejér vármegye Kisláng
  891. Fejér vármegye Kőszárhegy
  892. Fejér vármegye Kulcs
  893. Fejér vármegye Lajoskomárom
  894. Fejér vármegye Lepsény
  895. Fejér vármegye Lovasberény
  896. Fejér vármegye Magyaralmás
  897. Fejér vármegye Mány
  898. Fejér vármegye Mátyásdomb
  899. Fejér vármegye Mezőfalva
  900. Fejér vármegye Mezőkomárom
  901. Fejér vármegye Mezőszentgyörgy
  902. Fejér vármegye Mezőszilas
  903. Fejér vármegye Moha
  904. Fejér vármegye Nadap
  905. Fejér vármegye Nádasdladány
  906. Fejér vármegye Nagykarácsony
  907. Fejér vármegye Nagylók
  908. Fejér vármegye Nagyveleg
  909. Fejér vármegye Nagyvenyim
  910. Fejér vármegye Óbarok
  911. Fejér vármegye Pákozd
  912. Fejér vármegye Pátka
  913. Fejér vármegye Pázmánd
  914. Fejér vármegye Perkáta
  915. Fejér vármegye Pusztavám
  916. Fejér vármegye Rácalmás
  917. Fejér vármegye Ráckeresztúr
  918. Fejér vármegye Sáregres
  919. Fejér vármegye Sárkeresztes
  920. Fejér vármegye Sárkeresztúr
  921. Fejér vármegye Sárkeszi
  922. Fejér vármegye Sárosd
  923. Fejér vármegye Sárszentágota
  924. Fejér vármegye Sárszentmihály
  925. Fejér vármegye Seregélyes
  926. Fejér vármegye Soponya
  927. Fejér vármegye Söréd
  928. Fejér vármegye Sukoró
  929. Fejér vármegye Szabadbattyán
  930. Fejér vármegye Szabadegyháza
  931. Fejér vármegye Szabadhídvég
  932. Fejér vármegye Szár
  933. Fejér vármegye Tabajd
  934. Fejér vármegye Tác
  935. Fejér vármegye Tordas
  936. Fejér vármegye Újbarok
  937. Fejér vármegye Úrhida
  938. Fejér vármegye Vajta
  939. Fejér vármegye Vál
  940. Fejér vármegye Vereb
  941. Fejér vármegye Vértesacsa
  942. Fejér vármegye Vértesboglár
  943. Fejér vármegye Zámoly
  944. Fejér vármegye Zichyújfalu
  945. Győr-Moson-Sopron vármegye Abda
  946. Győr-Moson-Sopron vármegye Acsalag
  947. Győr-Moson-Sopron vármegye Ágfalva
  948. Győr-Moson-Sopron vármegye Agyagosszergény
  949. Győr-Moson-Sopron vármegye Árpás
  950. Győr-Moson-Sopron vármegye Ásványráró
  951. Győr-Moson-Sopron vármegye Babót
  952. Győr-Moson-Sopron vármegye Bágyogszovát
  953. Győr-Moson-Sopron vármegye Bakonygyirót
  954. Győr-Moson-Sopron vármegye Bakonypéterd
  955. Győr-Moson-Sopron vármegye Bakonyszentlászló
  956. Győr-Moson-Sopron vármegye Barbacs
  957. Győr-Moson-Sopron vármegye Beled
  958. Győr-Moson-Sopron vármegye Bezenye
  959. Győr-Moson-Sopron vármegye Bezi
  960. Győr-Moson-Sopron vármegye Bodonhely
  961. Győr-Moson-Sopron vármegye Bogyoszló
  962. Győr-Moson-Sopron vármegye Bőny
  963. Győr-Moson-Sopron vármegye Börcs
  964. Győr-Moson-Sopron vármegye Bősárkány
  965. Győr-Moson-Sopron vármegye Cakóháza
  966. Győr-Moson-Sopron vármegye Cirák
  967. Győr-Moson-Sopron vármegye Csáfordjánosfa
  968. Győr-Moson-Sopron vármegye Csapod
  969. Győr-Moson-Sopron vármegye Csér
  970. Győr-Moson-Sopron vármegye Csikvánd
  971. Győr-Moson-Sopron vármegye Darnózseli
  972. Győr-Moson-Sopron vármegye Dénesfa
  973. Győr-Moson-Sopron vármegye Dör
  974. Győr-Moson-Sopron vármegye Dunakiliti
  975. Győr-Moson-Sopron vármegye Dunaremete
  976. Győr-Moson-Sopron vármegye Dunaszeg
  977. Győr-Moson-Sopron vármegye Dunaszentpál
  978. Győr-Moson-Sopron vármegye Dunasziget
  979. Győr-Moson-Sopron vármegye Ebergőc
  980. Győr-Moson-Sopron vármegye Écs
  981. Győr-Moson-Sopron vármegye Edve
  982. Győr-Moson-Sopron vármegye Egyed
  983. Győr-Moson-Sopron vármegye Egyházasfalu
  984. Győr-Moson-Sopron vármegye Enese
  985. Győr-Moson-Sopron vármegye Farád
  986. Győr-Moson-Sopron vármegye Fehértó
  987. Győr-Moson-Sopron vármegye Feketeerdő
  988. Győr-Moson-Sopron vármegye Felpéc
  989. Győr-Moson-Sopron vármegye Fenyőfő
  990. Győr-Moson-Sopron vármegye Fertőboz
  991. Győr-Moson-Sopron vármegye Fertőd
  992. Győr-Moson-Sopron vármegye Fertőendréd
  993. Győr-Moson-Sopron vármegye Fertőhomok
  994. Győr-Moson-Sopron vármegye Fertőrákos
  995. Győr-Moson-Sopron vármegye Fertőszentmiklós
  996. Győr-Moson-Sopron vármegye Fertőszéplak
  997. Győr-Moson-Sopron vármegye Gönyű
  998. Győr-Moson-Sopron vármegye Gyalóka
  999. Győr-Moson-Sopron vármegye Gyarmat
  1000. Győr-Moson-Sopron vármegye Gyóró
  1001. Győr-Moson-Sopron vármegye Gyömöre
  1002. Győr-Moson-Sopron vármegye Győrasszonyfa
  1003. Győr-Moson-Sopron vármegye Győrladamér
  1004. Győr-Moson-Sopron vármegye Győrság
  1005. Győr-Moson-Sopron vármegye Győrsövényház
  1006. Győr-Moson-Sopron vármegye Győrszemere
  1007. Győr-Moson-Sopron vármegye Győrújfalu
  1008. Győr-Moson-Sopron vármegye Győrzámoly
  1009. Győr-Moson-Sopron vármegye Halászi
  1010. Győr-Moson-Sopron vármegye Harka
  1011. Győr-Moson-Sopron vármegye Hédervár
  1012. Győr-Moson-Sopron vármegye Hegyeshalom
  1013. Győr-Moson-Sopron vármegye Hegykő
  1014. Győr-Moson-Sopron vármegye Hidegség
  1015. Győr-Moson-Sopron vármegye Himod
  1016. Győr-Moson-Sopron vármegye Hövej
  1017. Győr-Moson-Sopron vármegye Ikrény
  1018. Győr-Moson-Sopron vármegye Iván
  1019. Győr-Moson-Sopron vármegye Jobaháza
  1020. Győr-Moson-Sopron vármegye Kajárpéc
  1021. Győr-Moson-Sopron vármegye Károlyháza
  1022. Győr-Moson-Sopron vármegye Kimle
  1023. Győr-Moson-Sopron vármegye Kisbabot
  1024. Győr-Moson-Sopron vármegye Kisbajcs
  1025. Győr-Moson-Sopron vármegye Kisbodak
  1026. Győr-Moson-Sopron vármegye Kisfalud
  1027. Győr-Moson-Sopron vármegye Kóny
  1028. Győr-Moson-Sopron vármegye Kópháza
  1029. Győr-Moson-Sopron vármegye Koroncó
  1030. Győr-Moson-Sopron vármegye Kunsziget
  1031. Győr-Moson-Sopron vármegye Lázi
  1032. Győr-Moson-Sopron vármegye Lébény
  1033. Győr-Moson-Sopron vármegye Levél
  1034. Győr-Moson-Sopron vármegye Lipót
  1035. Győr-Moson-Sopron vármegye Lövő
  1036. Győr-Moson-Sopron vármegye Maglóca
  1037. Győr-Moson-Sopron vármegye Magyarkeresztúr
  1038. Győr-Moson-Sopron vármegye Máriakálnok
  1039. Győr-Moson-Sopron vármegye Markotabödöge
  1040. Győr-Moson-Sopron vármegye Mecsér
  1041. Győr-Moson-Sopron vármegye Mérges
  1042. Győr-Moson-Sopron vármegye Mezőörs
  1043. Győr-Moson-Sopron vármegye Mihályi
  1044. Győr-Moson-Sopron vármegye Mórichida
  1045. Győr-Moson-Sopron vármegye Mosonszentmiklós
  1046. Győr-Moson-Sopron vármegye Mosonszolnok
  1047. Győr-Moson-Sopron vármegye Mosonudvar
  1048. Győr-Moson-Sopron vármegye Nagybajcs
  1049. Győr-Moson-Sopron vármegye Nagycenk
  1050. Győr-Moson-Sopron vármegye Nagylózs
  1051. Győr-Moson-Sopron vármegye Nagyszentjános
  1052. Győr-Moson-Sopron vármegye Nemeskér
  1053. Győr-Moson-Sopron vármegye Nyalka
  1054. Győr-Moson-Sopron vármegye Nyúl
  1055. Győr-Moson-Sopron vármegye Osli
  1056. Győr-Moson-Sopron vármegye Öttevény
  1057. Győr-Moson-Sopron vármegye Páli
  1058. Győr-Moson-Sopron vármegye Pannonhalma
  1059. Győr-Moson-Sopron vármegye Pásztori
  1060. Győr-Moson-Sopron vármegye Pázmándfalu
  1061. Győr-Moson-Sopron vármegye Pér
  1062. Győr-Moson-Sopron vármegye Pereszteg
  1063. Győr-Moson-Sopron vármegye Petőháza
  1064. Győr-Moson-Sopron vármegye Pinnye
  1065. Győr-Moson-Sopron vármegye Potyond
  1066. Győr-Moson-Sopron vármegye Pusztacsalád
  1067. Győr-Moson-Sopron vármegye Püski
  1068. Győr-Moson-Sopron vármegye Rábacsanak
  1069. Győr-Moson-Sopron vármegye Rábacsécsény
  1070. Győr-Moson-Sopron vármegye Rábakecöl
  1071. Győr-Moson-Sopron vármegye Rábapatona
  1072. Győr-Moson-Sopron vármegye Rábapordány
  1073. Győr-Moson-Sopron vármegye Rábasebes
  1074. Győr-Moson-Sopron vármegye Rábaszentandrás
  1075. Győr-Moson-Sopron vármegye Rábaszentmihály
  1076. Győr-Moson-Sopron vármegye Rábaszentmiklós
  1077. Győr-Moson-Sopron vármegye Rábatamási
  1078. Győr-Moson-Sopron vármegye Rábcakapi
  1079. Győr-Moson-Sopron vármegye Ravazd
  1080. Győr-Moson-Sopron vármegye Répceszemere
  1081. Győr-Moson-Sopron vármegye Répcevis
  1082. Győr-Moson-Sopron vármegye Rétalap
  1083. Győr-Moson-Sopron vármegye Románd
  1084. Győr-Moson-Sopron vármegye Röjtökmuzsaj
  1085. Győr-Moson-Sopron vármegye Sarród
  1086. Győr-Moson-Sopron vármegye Sikátor
  1087. Győr-Moson-Sopron vármegye Sobor
  1088. Győr-Moson-Sopron vármegye Sokorópátka
  1089. Győr-Moson-Sopron vármegye Sopronhorpács
  1090. Győr-Moson-Sopron vármegye Sopronkövesd
  1091. Győr-Moson-Sopron vármegye Sopronnémeti
  1092. Győr-Moson-Sopron vármegye Szakony
  1093. Győr-Moson-Sopron vármegye Szany
  1094. Győr-Moson-Sopron vármegye Szárföld
  1095. Győr-Moson-Sopron vármegye Szerecseny
  1096. Győr-Moson-Sopron vármegye Szil
  1097. Győr-Moson-Sopron vármegye Szilsárkány
  1098. Győr-Moson-Sopron vármegye Táp
  1099. Győr-Moson-Sopron vármegye Tápszentmiklós
  1100. Győr-Moson-Sopron vármegye Tarjánpuszta
  1101. Győr-Moson-Sopron vármegye Tárnokréti
  1102. Győr-Moson-Sopron vármegye Tényő
  1103. Győr-Moson-Sopron vármegye Tét
  1104. Győr-Moson-Sopron vármegye Töltéstava
  1105. Győr-Moson-Sopron vármegye Újkér
  1106. Győr-Moson-Sopron vármegye Újrónafő
  1107. Győr-Moson-Sopron vármegye Und
  1108. Győr-Moson-Sopron vármegye Vadosfa
  1109. Győr-Moson-Sopron vármegye Vág
  1110. Győr-Moson-Sopron vármegye Vámosszabadi
  1111. Győr-Moson-Sopron vármegye Várbalog
  1112. Győr-Moson-Sopron vármegye Vásárosfalu
  1113. Győr-Moson-Sopron vármegye Vének
  1114. Győr-Moson-Sopron vármegye Veszkény
  1115. Győr-Moson-Sopron vármegye Veszprémvarsány
  1116. Győr-Moson-Sopron vármegye Vitnyéd
  1117. Győr-Moson-Sopron vármegye Völcsej
  1118. Győr-Moson-Sopron vármegye Zsebeháza
  1119. Győr-Moson-Sopron vármegye Zsira
  1120. Hajdú-Bihar vármegye Álmosd
  1121. Hajdú-Bihar vármegye Ártánd
  1122. Hajdú-Bihar vármegye Bagamér
  1123. Hajdú-Bihar vármegye Bakonszeg
  1124. Hajdú-Bihar vármegyeBáránd
  1125. Hajdú-Bihar vármegye Bedő
  1126. Hajdú-Bihar vármegye Berekböszörmény
  1127. Hajdú-Bihar vármegye Bihardancsháza
  1128. Hajdú-Bihar vármegyeBiharkeresztes
  1129. Hajdú-Bihar vármegye Biharnagybajom
  1130. Hajdú-Bihar vármegye Bihartorda
  1131. Hajdú-Bihar vármegye Bocskaikert
  1132. Hajdú-Bihar vármegye Bojt
  1133. Hajdú-Bihar vármegye Csökmő
  1134. Hajdú-Bihar vármegyeDarvas
  1135. Hajdú-Bihar vármegye Ebes
  1136. Hajdú-Bihar vármegye Egyek
  1137. Hajdú-Bihar vármegye Esztár
  1138. Hajdú-Bihar vármegye Folyás
  1139. Hajdú-Bihar vármegye Földes
  1140. Hajdú-Bihar vármegye Furta
  1141. Hajdú-Bihar vármegye Fülöp
  1142. Hajdú-Bihar vármegye Gáborján
  1143. Hajdú-Bihar vármegye Görbeháza
  1144. Hajdú-Bihar vármegye Hajdúbagos
  1145. Hajdú-Bihar vármegye Hajdúszovát
  1146. Hajdú-Bihar vármegye Hencida
  1147. Hajdú-Bihar vármegye Hortobágy
  1148. Hajdú-Bihar vármegye Kismarja
  1149. Hajdú-Bihar vármegye Kokad
  1150. Hajdú-Bihar vármegye Komádi
  1151. Hajdú-Bihar vármegyeKonyár
  1152. Hajdú-Bihar vármegye Körösszakál
  1153. Hajdú-Bihar vármegye Körösszegapáti
  1154. Hajdú-Bihar vármegye Magyarhomorog
  1155. Hajdú-Bihar vármegye Mezőpeterd
  1156. Hajdú-Bihar vármegye Mezősas
  1157. Hajdú-Bihar vármegye Monostorpályi
  1158. Hajdú-Bihar vármegye Nagyhegyes
  1159. Hajdú-Bihar vármegye Nagykereki
  1160. Hajdú-Bihar vármegye Nagyrábé
  1161. Hajdú-Bihar vármegye Nyírábrány
  1162. Hajdú-Bihar vármegye Nyíracsád
  1163. Hajdú-Bihar vármegye Nyírmártonfalva
  1164. Hajdú-Bihar vármegye Pocsaj
  1165. Hajdú-Bihar vármegye Sáp
  1166. Hajdú-Bihar vármegyeSáránd
  1167. Hajdú-Bihar vármegye Sárrétudvari
  1168. Hajdú-Bihar vármegye Szentpéterszeg
  1169. Hajdú-Bihar vármegye Szerep
  1170. Hajdú-Bihar vármegye Tépe
  1171. Hajdú-Bihar vármegye Tetétlen
  1172. Hajdú-Bihar vármegye Tiszacsege
  1173. Hajdú-Bihar vármegye Tiszagyulaháza
  1174. Hajdú-Bihar vármegye Told
  1175. Hajdú-Bihar vármegye Újiráz
  1176. Hajdú-Bihar vármegye Újléta
  1177. Hajdú-Bihar vármegye Újszentmargita
  1178. Hajdú-Bihar vármegye Újtikos
  1179. Hajdú-Bihar vármegye Váncsod
  1180. Hajdú-Bihar vármegye Vekerd
  1181. Hajdú-Bihar vármegye Zsáka
  1182. Heves vármegye Abasár
  1183. Heves vármegye Adács
  1184. Heves vármegye Aldebrő
  1185. Heves vármegye Andornaktálya
  1186. Heves vármegye Apc
  1187. Heves vármegye Átány
  1188. Heves vármegye Atkár
  1189. Heves vármegye Balaton
  1190. Heves vármegye Bátor
  1191. Heves vármegye Bekölce
  1192. Heves vármegye Bélapátfalva
  1193. Heves vármegye Besenyőtelek
  1194. Heves vármegye Boconád
  1195. Heves vármegye Bodony
  1196. Heves vármegye Boldog
  1197. Heves vármegye Bükkszék
  1198. Heves vármegye Bükkszenterzsébet
  1199. Heves vármegye Bükkszentmárton
  1200. Heves vármegye Csány
  1201. Heves vármegye Demjén
  1202. Heves vármegye Detk
  1203. Heves vármegye Domoszló
  1204. Heves vármegye Dormánd
  1205. Heves vármegye Ecséd
  1206. Heves vármegye Egerbakta
  1207. Heves vármegye Egerbocs
  1208. Heves vármegye Egercsehi
  1209. Heves vármegye Egerfarmos
  1210. Heves vármegye Egerszalók
  1211. Heves vármegye Egerszólát
  1212. Heves vármegye Erdőkövesd
  1213. Heves vármegye Erdőtelek
  1214. Heves vármegye Erk
  1215. Heves vármegye Fedémes
  1216. Heves vármegye Feldebrő
  1217. Heves vármegye Felsőtárkány
  1218. Heves vármegye Gyöngyöshalász
  1219. Heves vármegye Gyöngyösoroszi
  1220. Heves vármegye Gyöngyöspata
  1221. Heves vármegye Gyöngyössolymos
  1222. Heves vármegye Gyöngyöstarján
  1223. Heves vármegye Halmajugra
  1224. Heves vármegye Heréd
  1225. Heves vármegye Hevesaranyos
  1226. Heves vármegye Hevesvezekény
  1227. Heves vármegye Hort
  1228. Heves vármegye Istenmezeje
  1229. Heves vármegye Ivád
  1230. Heves vármegye Kál
  1231. Heves vármegye Kápolna
  1232. Heves vármegye Karácsond
  1233. Heves vármegye Kerecsend
  1234. Heves vármegye Kerekharaszt
  1235. Heves vármegye Kisfüzes
  1236. Heves vármegye Kisköre
  1237. Heves vármegye Kisnána
  1238. Heves vármegye Kompolt
  1239. Heves vármegye Kömlő
  1240. Heves vármegye Ludas
  1241. Heves vármegye Maklár
  1242. Heves vármegye Markaz
  1243. Heves vármegye Mátraballa
  1244. Heves vármegye Mátraderecske
  1245. Heves vármegye Mátraszentimre
  1246. Heves vármegye Mezőszemere
  1247. Heves vármegye Mezőtárkány
  1248. Heves vármegye Mikófalva
  1249. Heves vármegye Mónosbél
  1250. Heves vármegye Nagyfüged
  1251. Heves vármegye Nagykökényes
  1252. Heves vármegye Nagyréde
  1253. Heves vármegye Nagytálya
  1254. Heves vármegye Nagyút
  1255. Heves vármegye Nagyvisnyó
  1256. Heves vármegye Noszvaj
  1257. Heves vármegye Novaj
  1258. Heves vármegye Ostoros
  1259. Heves vármegye Pálosvörösmart
  1260. Heves vármegye Parád
  1261. Heves vármegye Parádsasvár
  1262. Heves vármegye Pély
  1263. Heves vármegye Pétervására
  1264. Heves vármegye Petőfibánya
  1265. Heves vármegye Poroszló
  1266. Heves vármegye Recsk
  1267. Heves vármegye Rózsaszentmárton
  1268. Heves vármegye Sarud
  1269. Heves vármegye Sirok
  1270. Heves vármegye Szajla
  1271. Heves vármegye Szarvaskő
  1272. Heves vármegye Szentdomonkos
  1273. Heves vármegye Szihalom
  1274. Heves vármegye Szilvásvárad
  1275. Heves vármegye Szúcs
  1276. Heves vármegye Szűcsi
  1277. Heves vármegye Tarnabod
  1278. Heves vármegye Tarnalelesz
  1279. Heves vármegye Tarnaméra
  1280. Heves vármegye Tarnaörs
  1281. Heves vármegye Tarnaszentmária
  1282. Heves vármegye Tarnaszentmiklós
  1283. Heves vármegye Tarnazsadány
  1284. Heves vármegye Tenk
  1285. Heves vármegye Terpes
  1286. Heves vármegye Tiszanána
  1287. Heves vármegye Tófalu
  1288. Heves vármegye Újlőrincfalva
  1289. Heves vármegye Vámosgyörk
  1290. Heves vármegye Váraszó
  1291. Heves vármegye Vécs
  1292. Heves vármegye Verpelét
  1293. Heves vármegye Visonta
  1294. Heves vármegye Visznek
  1295. Heves vármegye Zagyvaszántó
  1296. Heves vármegye Zaránk
  1297. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Abádszalók
  1298. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Alattyán
  1299. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Berekfürdő
  1300. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Besenyszög
  1301. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Cibakháza
  1302. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Csataszög
  1303. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Csépa
  1304. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Cserkeszőlő
  1305. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Hunyadfalva
  1306. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Jánoshida
  1307. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Jászágó
  1308. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Jászalsószentgyörgy
  1309. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Jászboldogháza
  1310. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Jászdózsa
  1311. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Jászfelsőszentgyörgy
  1312. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Jászivány
  1313. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Jászjákóhalma
  1314. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Jászkisér
  1315. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Jászszentandrás
  1316. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Jásztelek
  1317. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Kenderes
  1318. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Kengyel
  1319. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Kétpó
  1320. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Kőtelek
  1321. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Kuncsorba
  1322. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Kunmadaras
  1323. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Mesterszállás
  1324. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Mezőhék
  1325. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Nagyiván
  1326. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Nagykörű
  1327. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Nagyrév
  1328. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Öcsöd
  1329. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Örményes
  1330. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Pusztamonostor
  1331. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Rákócziújfalu
  1332. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Szajol
  1333. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Szászberek
  1334. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Szelevény
  1335. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszabő
  1336. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszabura
  1337. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszaderzs
  1338. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszagyenda
  1339. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszaigar
  1340. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszainoka
  1341. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszajenő
  1342. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszakürt
  1343. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszaörs
  1344. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszapüspöki
  1345. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszaroff
  1346. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszasas
  1347. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszasüly
  1348. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszaszentimre
  1349. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszaszőlős
  1350. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszatenyő
  1351. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszavárkony
  1352. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tomajmonostora
  1353. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tószeg
  1354. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Vezseny
  1355. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Zagyvarékas
  1356. Komárom-Esztergom vármegye Ácsteszér
  1357. Komárom-Esztergom vármegye Aka
  1358. Komárom-Esztergom vármegye Almásfüzitő
  1359. Komárom-Esztergom vármegye Annavölgy
  1360. Komárom-Esztergom vármegye Ászár
  1361. Komárom-Esztergom vármegye Bábolna
  1362. Komárom-Esztergom vármegye Baj
  1363. Komárom-Esztergom vármegye Bajna
  1364. Komárom-Esztergom vármegye Bajót
  1365. Komárom-Esztergom vármegye Bakonybánk
  1366. Komárom-Esztergom vármegye Bakonysárkány
  1367. Komárom-Esztergom vármegye Bakonyszombathely
  1368. Komárom-Esztergom vármegye Bana
  1369. Komárom-Esztergom vármegye Bársonyos
  1370. Komárom-Esztergom vármegye Bokod
  1371. Komárom-Esztergom vármegye Császár
  1372. Komárom-Esztergom vármegye Csatka
  1373. Komárom-Esztergom vármegye Csém
  1374. Komárom-Esztergom vármegye Csép
  1375. Komárom-Esztergom vármegye Csolnok
  1376. Komárom-Esztergom vármegye Dad
  1377. Komárom-Esztergom vármegye Dág
  1378. Komárom-Esztergom vármegye Dömös
  1379. Komárom-Esztergom vármegye Dunaalmás
  1380. Komárom-Esztergom vármegye Dunaszentmiklós
  1381. Komárom-Esztergom vármegye Epöl
  1382. Komárom-Esztergom vármegye Ete
  1383. Komárom-Esztergom vármegye Gyermely
  1384. Komárom-Esztergom vármegye Héreg
  1385. Komárom-Esztergom vármegye Kecskéd
  1386. Komárom-Esztergom vármegye Kerékteleki
  1387. Komárom-Esztergom vármegye Kesztölc
  1388. Komárom-Esztergom vármegye Kisigmánd
  1389. Komárom-Esztergom vármegye Kocs
  1390. Komárom-Esztergom vármegye Kömlőd
  1391. Komárom-Esztergom vármegye Környe
  1392. Komárom-Esztergom vármegye Lábatlan
  1393. Komárom-Esztergom vármegye Leányvár
  1394. Komárom-Esztergom vármegye Máriahalom
  1395. Komárom-Esztergom vármegye Mocsa
  1396. Komárom-Esztergom vármegye Mogyorósbánya
  1397. Komárom-Esztergom vármegye Nagyigmánd
  1398. Komárom-Esztergom vármegye Nagysáp
  1399. Komárom-Esztergom vármegye Naszály
  1400. Komárom-Esztergom vármegye Neszmély
  1401. Komárom-Esztergom vármegye Piliscsév
  1402. Komárom-Esztergom vármegye Pilismarót
  1403. Komárom-Esztergom vármegye Réde
  1404. Komárom-Esztergom vármegye Sárisáp
  1405. Komárom-Esztergom vármegye Súr
  1406. Komárom-Esztergom vármegye Süttő
  1407. Komárom-Esztergom vármegye Szákszend
  1408. Komárom-Esztergom vármegye Szárliget
  1409. Komárom-Esztergom vármegye Szomód
  1410. Komárom-Esztergom vármegye Szomor
  1411. Komárom-Esztergom vármegye Tardos
  1412. Komárom-Esztergom vármegye Tarján
  1413. Komárom-Esztergom vármegye Tárkány
  1414. Komárom-Esztergom vármegye Tokod
  1415. Komárom-Esztergom vármegye Tokodaltáró
  1416. Komárom-Esztergom vármegye Úny
  1417. Komárom-Esztergom vármegye Várgesztes
  1418. Komárom-Esztergom vármegye Vérteskethely
  1419. Komárom-Esztergom vármegye Vértessomló
  1420. Komárom-Esztergom vármegye Vértestolna
  1421. Komárom-Esztergom vármegye Vértesszőlős
  1422. Nógrád vármegye Alsópetény
  1423. Nógrád vármegye Alsótold
  1424. Nógrád vármegye Bánk
  1425. Nógrád vármegye Bárna
  1426. Nógrád vármegye Becske
  1427. Nógrád vármegye Bér
  1428. Nógrád vármegye Bercel
  1429. Nógrád vármegye Berkenye
  1430. Nógrád vármegye Bokor
  1431. Nógrád vármegye Borsosberény
  1432. Nógrád vármegye Buják
  1433. Nógrád vármegye Cered
  1434. Nógrád vármegye Csécse
  1435. Nógrád vármegye Cserháthaláp
  1436. Nógrád vármegye Cserhátsurány
  1437. Nógrád vármegye Cserhátszentiván
  1438. Nógrád vármegye Csesztve
  1439. Nógrád vármegye Csitár
  1440. Nógrád vármegye Debercsény
  1441. Nógrád vármegye Dejtár
  1442. Nógrád vármegye Diósjenő
  1443. Nógrád vármegye Dorogháza
  1444. Nógrád vármegye Drégelypalánk
  1445. Nógrád vármegye Ecseg
  1446. Nógrád vármegye Egyházasdengeleg
  1447. Nógrád vármegye Egyházasgerge
  1448. Nógrád vármegye Endrefalva
  1449. Nógrád vármegye Erdőkürt
  1450. Nógrád vármegye Erdőtarcsa
  1451. Nógrád vármegye Érsekvadkert
  1452. Nógrád vármegye Etes
  1453. Nógrád vármegye Felsőpetény
  1454. Nógrád vármegye Felsőtold
  1455. Nógrád vármegye Galgaguta
  1456. Nógrád vármegye Garáb
  1457. Nógrád vármegye Héhalom
  1458. Nógrád vármegye Herencsény
  1459. Nógrád vármegye Hollókő
  1460. Nógrád vármegye Hont
  1461. Nógrád vármegye Horpács
  1462. Nógrád vármegye Hugyag
  1463. Nógrád vármegye Iliny
  1464. Nógrád vármegye Ipolyszög
  1465. Nógrád vármegye Ipolytarnóc
  1466. Nógrád vármegye Ipolyvece
  1467. Nógrád vármegye Jobbágyi
  1468. Nógrád vármegye Kálló
  1469. Nógrád vármegye Karancsalja
  1470. Nógrád vármegye Karancsberény
  1471. Nógrád vármegye Karancskeszi
  1472. Nógrád vármegye Karancslapujtő
  1473. Nógrád vármegye Karancsság
  1474. Nógrád vármegye Kazár
  1475. Nógrád vármegye Keszeg
  1476. Nógrád vármegye Kétbodony
  1477. Nógrád vármegye Kisbágyon
  1478. Nógrád vármegye Kisbárkány
  1479. Nógrád vármegye Kisecset
  1480. Nógrád vármegye Kishartyán
  1481. Nógrád vármegye Kozárd
  1482. Nógrád vármegye Kutasó
  1483. Nógrád vármegye Legénd
  1484. Nógrád vármegye Litke
  1485. Nógrád vármegye Lucfalva
  1486. Nógrád vármegye Ludányhalászi
  1487. Nógrád vármegye Magyargéc
  1488. Nógrád vármegye Magyarnándor
  1489. Nógrád vármegye Márkháza
  1490. Nógrád vármegye Mátramindszent
  1491. Nógrád vármegye Mátranovák
  1492. Nógrád vármegye Mátraszele
  1493. Nógrád vármegye Mátraszőlős
  1494. Nógrád vármegye Mátraterenye
  1495. Nógrád vármegye Mátraverebély
  1496. Nógrád vármegye Mihálygerge
  1497. Nógrád vármegye Mohora
  1498. Nógrád vármegye Nagybárkány
  1499. Nógrád vármegye Nagykeresztúr
  1500. Nógrád vármegye Nagylóc
  1501. Nógrád vármegye Nagyoroszi
  1502. Nógrád vármegye Nemti
  1503. Nógrád vármegye Nézsa
  1504. Nógrád vármegye Nógrád
  1505. Nógrád vármegye Nógrádkövesd
  1506. Nógrád vármegye Nógrádmarcal
  1507. Nógrád vármegye Nógrádmegyer
  1508. Nógrád vármegye Nógrádsáp
  1509. Nógrád vármegye Nógrádsipek
  1510. Nógrád vármegye Nógrádszakál
  1511. Nógrád vármegye Nőtincs
  1512. Nógrád vármegye Őrhalom
  1513. Nógrád vármegye Ősagárd
  1514. Nógrád vármegye Palotás
  1515. Nógrád vármegye Patak
  1516. Nógrád vármegye Patvarc
  1517. Nógrád vármegye Piliny
  1518. Nógrád vármegye Pusztaberki
  1519. Nógrád vármegye Rákóczibánya
  1520. Nógrád vármegye Rétság
  1521. Nógrád vármegye Rimóc
  1522. Nógrád vármegye Romhány
  1523. Nógrád vármegye Ságújfalu
  1524. Nógrád vármegye Sámsonháza
  1525. Nógrád vármegye Somoskőújfalu
  1526. Nógrád vármegye Sóshartyán
  1527. Nógrád vármegye Szalmatercs
  1528. Nógrád vármegye Szanda
  1529. Nógrád vármegye Szarvasgede
  1530. Nógrád vármegye Szátok
  1531. Nógrád vármegye Szécsénke
  1532. Nógrád vármegye Szécsényfelfalu
  1533. Nógrád vármegye Szendehely
  1534. Nógrád vármegye Szente
  1535. Nógrád vármegye Szilaspogony
  1536. Nógrád vármegye Szirák
  1537. Nógrád vármegye Szuha
  1538. Nógrád vármegye Szurdokpüspöki
  1539. Nógrád vármegye Szügy
  1540. Nógrád vármegye Tar
  1541. Nógrád vármegye Terény
  1542. Nógrád vármegye Tereske
  1543. Nógrád vármegye Tolmács
  1544. Nógrád vármegye Vanyarc
  1545. Nógrád vármegye Varsány
  1546. Nógrád vármegye Vizslás
  1547. Nógrád vármegye Zabar
  1548. Pest vármegye Acsa
  1549. Pest vármegye Apaj
  1550. Pest vármegye Áporka
  1551. Pest vármegye Bag
  1552. Pest vármegye Bénye
  1553. Pest vármegye Bernecebaráti
  1554. Pest vármegye Budajenő
  1555. Pest vármegye Ceglédbercel
  1556. Pest vármegye Csemő
  1557. Pest vármegye Csévharaszt
  1558. Pest vármegye Csobánka
  1559. Pest vármegye Csomád
  1560. Pest vármegye Csörög
  1561. Pest vármegye Csővár
  1562. Pest vármegye Dánszentmiklós
  1563. Pest vármegye Dány
  1564. Pest vármegye Domony
  1565. Pest vármegye Dunabogdány
  1566. Pest vármegye Ecser
  1567. Pest vármegye Farmos
  1568. Pest vármegye Felsőpakony
  1569. Pest vármegye Galgagyörk
  1570. Pest vármegye Galgahévíz
  1571. Pest vármegye Galgamácsa
  1572. Pest vármegye Gomba
  1573. Pest vármegye Herceghalom
  1574. Pest vármegye Hernád
  1575. Pest vármegye Hévízgyörk
  1576. Pest vármegye Iklad
  1577. Pest vármegye Inárcs
  1578. Pest vármegye Ipolydamásd
  1579. Pest vármegye Ipolytölgyes
  1580. Pest vármegye Jászkarajenő
  1581. Pest vármegye Kakucs
  1582. Pest vármegye Káva
  1583. Pest vármegye Kemence
  1584. Pest vármegye Kismaros
  1585. Pest vármegye Kisnémedi
  1586. Pest vármegye Kisoroszi
  1587. Pest vármegye Kocsér
  1588. Pest vármegye Kóka
  1589. Pest vármegye Kosd
  1590. Pest vármegye Kóspallag
  1591. Pest vármegye Kőröstetétlen
  1592. Pest vármegye Leányfalu
  1593. Pest vármegye Letkés
  1594. Pest vármegye Lórév
  1595. Pest vármegye Majosháza
  1596. Pest vármegye Makád
  1597. Pest vármegye Márianosztra
  1598. Pest vármegye Mende
  1599. Pest vármegye Mikebuda
  1600. Pest vármegye Nagybörzsöny
  1601. Pest vármegye Nyáregyháza
  1602. Pest vármegye Nyársapát
  1603. Pest vármegye Örkény
  1604. Pest vármegye Pánd
  1605. Pest vármegye Penc
  1606. Pest vármegye Perbál
  1607. Pest vármegye Perőcsény
  1608. Pest vármegye Péteri
  1609. Pest vármegye Pilisborosjenő
  1610. Pest vármegye Pilisjászfalu
  1611. Pest vármegye Pilisszántó
  1612. Pest vármegye Pilisszentiván
  1613. Pest vármegye Pilisszentkereszt
  1614. Pest vármegye Pilisszentlászló
  1615. Pest vármegye Pócsmegyer
  1616. Pest vármegye Pusztavacs
  1617. Pest vármegye Pusztazámor
  1618. Pest vármegye Püspökhatvan
  1619. Pest vármegye Püspökszilágy
  1620. Pest vármegye Rád
  1621. Pest vármegye Remeteszőlős
  1622. Pest vármegye Sóskút
  1623. Pest vármegye Szentlőrinckáta
  1624. Pest vármegye Szentmártonkáta
  1625. Pest vármegye Szigetbecse
  1626. Pest vármegye Szigetcsép
  1627. Pest vármegye Szigetmonostor
  1628. Pest vármegye Szigetszentmárton
  1629. Pest vármegye Szigetújfalu
  1630. Pest vármegye Szob
  1631. Pest vármegye Szokolya
  1632. Pest vármegye Sződ
  1633. Pest vármegye Sződliget
  1634. Pest vármegye Táborfalva
  1635. Pest vármegye Tápióbicske
  1636. Pest vármegye Tápiógyörgye
  1637. Pest vármegye Tápióság
  1638. Pest vármegye Tápiószőlős
  1639. Pest vármegye Tatárszentgyörgy
  1640. Pest vármegye Telki
  1641. Pest vármegye Tésa
  1642. Pest vármegye Tinnye
  1643. Pest vármegye Tóalmás
  1644. Pest vármegye Tök
  1645. Pest vármegye Törtel
  1646. Pest vármegye Újhartyán
  1647. Pest vármegye Újlengyel
  1648. Pest vármegye Újszilvás
  1649. Pest vármegye Úri
  1650. Pest vármegye Vácduka
  1651. Pest vármegye Vácegres
  1652. Pest vármegye Váchartyán
  1653. Pest vármegye Váckisújfalu
  1654. Pest vármegye Vácrátót
  1655. Pest vármegye Vácszentlászló
  1656. Pest vármegye Valkó
  1657. Pest vármegye Vámosmikola
  1658. Pest vármegye Vasad
  1659. Pest vármegye Verőce
  1660. Pest vármegye Verseg
  1661. Pest vármegye Visegrád
  1662. Pest vármegye Zebegény
  1663. Pest vármegye Zsámbok
  1664. Somogy vármegye Ádánd
  1665. Somogy vármegye Alsóbogát
  1666. Somogy vármegye Andocs
  1667. Somogy vármegye Babócsa
  1668. Somogy vármegye Bábonymegyer
  1669. Somogy vármegye Bakháza
  1670. Somogy vármegye Balatonberény
  1671. Somogy vármegye Balatonendréd
  1672. Somogy vármegye Balatonfenyves
  1673. Somogy vármegye Balatonföldvár
  1674. Somogy vármegye Balatonkeresztúr
  1675. Somogy vármegye Balatonlelle
  1676. Somogy vármegye Balatonmáriafürdő
  1677. Somogy vármegye Balatonőszöd
  1678. Somogy vármegye Balatonszabadi
  1679. Somogy vármegye Balatonszárszó
  1680. Somogy vármegye Balatonszemes
  1681. Somogy vármegye Balatonszentgyörgy
  1682. Somogy vármegye Balatonújlak
  1683. Somogy vármegye Balatonvilágos
  1684. Somogy vármegye Bálványos
  1685. Somogy vármegye Bárdudvarnok
  1686. Somogy vármegye Baté
  1687. Somogy vármegye Bedegkér
  1688. Somogy vármegye Bélavár
  1689. Somogy vármegye Beleg
  1690. Somogy vármegye Berzence
  1691. Somogy vármegye Bodrog
  1692. Somogy vármegye Bolhás
  1693. Somogy vármegye Bolhó
  1694. Somogy vármegye Bonnya
  1695. Somogy vármegye Böhönye
  1696. Somogy vármegye Bőszénfa
  1697. Somogy vármegye Buzsák
  1698. Somogy vármegye Büssü
  1699. Somogy vármegye Csákány
  1700. Somogy vármegye Cserénfa
  1701. Somogy vármegye Csokonyavisonta
  1702. Somogy vármegye Csoma
  1703. Somogy vármegye Csombárd
  1704. Somogy vármegye Csököly
  1705. Somogy vármegye Csömend
  1706. Somogy vármegye Csurgó
  1707. Somogy vármegye Csurgónagymarton
  1708. Somogy vármegye Darány
  1709. Somogy vármegye Drávagárdony
  1710. Somogy vármegye Drávatamási
  1711. Somogy vármegye Ecseny
  1712. Somogy vármegye Edde
  1713. Somogy vármegye Felsőmocsolád
  1714. Somogy vármegye Fiad
  1715. Somogy vármegye Fonó
  1716. Somogy vármegye Főnyed
  1717. Somogy vármegye Gadács
  1718. Somogy vármegye Gadány
  1719. Somogy vármegye Gálosfa
  1720. Somogy vármegye Gamás
  1721. Somogy vármegye Gige
  1722. Somogy vármegye Gölle
  1723. Somogy vármegye Görgeteg
  1724. Somogy vármegye Gyékényes
  1725. Somogy vármegye Gyugy
  1726. Somogy vármegye Hács
  1727. Somogy vármegye Hajmás
  1728. Somogy vármegye Háromfa
  1729. Somogy vármegye Hedrehely
  1730. Somogy vármegye Hencse
  1731. Somogy vármegye Heresznye
  1732. Somogy vármegye Hetes
  1733. Somogy vármegye Hollád
  1734. Somogy vármegye Homokszentgyörgy
  1735. Somogy vármegye Hosszúvíz
  1736. Somogy vármegye Igal
  1737. Somogy vármegye Iharos
  1738. Somogy vármegye Iharosberény
  1739. Somogy vármegye Inke
  1740. Somogy vármegye Istvándi
  1741. Somogy vármegye Jákó
  1742. Somogy vármegye Juta
  1743. Somogy vármegye Kadarkút
  1744. Somogy vármegye Kálmáncsa
  1745. Somogy vármegye Kánya
  1746. Somogy vármegye Kapoly
  1747. Somogy vármegye Kaposfő
  1748. Somogy vármegye Kaposgyarmat
  1749. Somogy vármegye Kaposhomok
  1750. Somogy vármegye Kaposkeresztúr
  1751. Somogy vármegye Kaposmérő
  1752. Somogy vármegye Kaposújlak
  1753. Somogy vármegye Kaposszerdahely
  1754. Somogy vármegye Kára
  1755. Somogy vármegye Karád
  1756. Somogy vármegye Kastélyosdombó
  1757. Somogy vármegye Kaszó
  1758. Somogy vármegye Kazsok
  1759. Somogy vármegye Kelevíz
  1760. Somogy vármegye Kercseliget
  1761. Somogy vármegye Kereki
  1762. Somogy vármegye Kéthely
  1763. Somogy vármegye Kisasszond
  1764. Somogy vármegye Kisbajom
  1765. Somogy vármegye Kisbárapáti
  1766. Somogy vármegye Kisberény
  1767. Somogy vármegye Kisgyalán
  1768. Somogy vármegye Kiskorpád
  1769. Somogy vármegye Komlósd
  1770. Somogy vármegye Kőkút
  1771. Somogy vármegye Kőröshegy
  1772. Somogy vármegye Kötcse
  1773. Somogy vármegye Kutas
  1774. Somogy vármegye Lábod
  1775. Somogy vármegye Lad
  1776. Somogy vármegye Lakócsa
  1777. Somogy vármegye Látrány
  1778. Somogy vármegye Lengyeltóti
  1779. Somogy vármegye Libickozma
  1780. Somogy vármegye Lulla
  1781. Somogy vármegye Magyaratád
  1782. Somogy vármegye Magyaregres
  1783. Somogy vármegye Mernye
  1784. Somogy vármegye Mesztegnyő
  1785. Somogy vármegye Mezőcsokonya
  1786. Somogy vármegye Mike
  1787. Somogy vármegye Miklósi
  1788. Somogy vármegye Mosdós
  1789. Somogy vármegye Nágocs
  1790. Somogy vármegye Nagybajom
  1791. Somogy vármegye Nagyberény
  1792. Somogy vármegye Nagyberki
  1793. Somogy vármegye Nagycsepely
  1794. Somogy vármegye Nagykorpád
  1795. Somogy vármegye Nagyszakácsi
  1796. Somogy vármegye Nemesdéd
  1797. Somogy vármegye Nemeskisfalud
  1798. Somogy vármegye Nemesvid
  1799. Somogy vármegye Nikla
  1800. Somogy vármegye Nyim
  1801. Somogy vármegye Orci
  1802. Somogy vármegye Ordacsehi
  1803. Somogy vármegye Osztopán
  1804. Somogy vármegye Öreglak
  1805. Somogy vármegye Őrtilos
  1806. Somogy vármegye Ötvöskónyi
  1807. Somogy vármegye Pálmajor
  1808. Somogy vármegye Pamuk
  1809. Somogy vármegye Patalom
  1810. Somogy vármegye Patca
  1811. Somogy vármegye Patosfa
  1812. Somogy vármegye Péterhida
  1813. Somogy vármegye Pogányszentpéter
  1814. Somogy vármegye Polány
  1815. Somogy vármegye Porrog
  1816. Somogy vármegye Porrogszentkirály
  1817. Somogy vármegye Porrogszentpál
  1818. Somogy vármegye Potony
  1819. Somogy vármegye Pusztakovácsi
  1820. Somogy vármegye Pusztaszemes
  1821. Somogy vármegye Ráksi
  1822. Somogy vármegye Rinyabesenyő
  1823. Somogy vármegye Rinyakovácsi
  1824. Somogy vármegye Rinyaszentkirály
  1825. Somogy vármegye Rinyaújlak
  1826. Somogy vármegye Rinyaújnép
  1827. Somogy vármegye Ságvár
  1828. Somogy vármegye Sántos
  1829. Somogy vármegye Sávoly
  1830. Somogy vármegye Segesd
  1831. Somogy vármegye Sérsekszőlős
  1832. Somogy vármegye Simonfa
  1833. Somogy vármegye Siójut
  1834. Somogy vármegye Som
  1835. Somogy vármegye Somodor
  1836. Somogy vármegye Somogyacsa
  1837. Somogy vármegye Somogyaracs
  1838. Somogy vármegye Somogyaszaló
  1839. Somogy vármegye Somogybabod
  1840. Somogy vármegye Somogybükkösd
  1841. Somogy vármegye Somogycsicsó
  1842. Somogy vármegye Somogydöröcske
  1843. Somogy vármegye Somogyegres
  1844. Somogy vármegye Somogyfajsz
  1845. Somogy vármegye Somogygeszti
  1846. Somogy vármegye Somogyjád
  1847. Somogy vármegye Somogymeggyes
  1848. Somogy vármegye Somogysámson
  1849. Somogy vármegye Somogysárd
  1850. Somogy vármegye Somogysimonyi
  1851. Somogy vármegye Somogyszentpál
  1852. Somogy vármegye Somogyszil
  1853. Somogy vármegye Somogyszob
  1854. Somogy vármegye Somogytúr
  1855. Somogy vármegye Somogyudvarhely
  1856. Somogy vármegye Somogyvámos
  1857. Somogy vármegye Somogyvár
  1858. Somogy vármegye Somogyzsitfa
  1859. Somogy vármegye Szabadi
  1860. Somogy vármegye Szabás
  1861. Somogy vármegye Szántód
  1862. Somogy vármegye Szegerdő
  1863. Somogy vármegye Szenna
  1864. Somogy vármegye Szenta
  1865. Somogy vármegye Szentbalázs
  1866. Somogy vármegye Szentborbás
  1867. Somogy vármegye Szentgáloskér
  1868. Somogy vármegye Szenyér
  1869. Somogy vármegye Szilvásszentmárton
  1870. Somogy vármegye Szólád
  1871. Somogy vármegye Szorosad
  1872. Somogy vármegye Szőkedencs
  1873. Somogy vármegye Szőlősgyörök
  1874. Somogy vármegye Szulok
  1875. Somogy vármegye Tab
  1876. Somogy vármegye Tapsony
  1877. Somogy vármegye Tarany
  1878. Somogy vármegye Táska
  1879. Somogy vármegye Taszár
  1880. Somogy vármegye Teleki
  1881. Somogy vármegye Tengőd
  1882. Somogy vármegye Tikos
  1883. Somogy vármegye Torvaj
  1884. Somogy vármegye Tótújfalu
  1885. Somogy vármegye Törökkoppány
  1886. Somogy vármegye Újvárfalva
  1887. Somogy vármegye Varászló
  1888. Somogy vármegye Várda
  1889. Somogy vármegye Vése
  1890. Somogy vármegye Visnye
  1891. Somogy vármegye Visz
  1892. Somogy vármegye Vízvár
  1893. Somogy vármegye Vörs
  1894. Somogy vármegye Zákány
  1895. Somogy vármegye Zákányfalu
  1896. Somogy vármegye Zala
  1897. Somogy vármegye Zamárdi
  1898. Somogy vármegye Zics
  1899. Somogy vármegye Zimány
  1900. Somogy vármegye Zselickisfalud
  1901. Somogy vármegye Zselickislak
  1902. Somogy vármegye Zselicszentpál
  1903. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Ajak
  1904. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Anarcs
  1905. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Apagy
  1906. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Aranyosapáti
  1907. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Baktalórántháza
  1908. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Balsa
  1909. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Barabás
  1910. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Bátorliget
  1911. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Benk
  1912. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Beregdaróc
  1913. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Beregsurány
  1914. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Berkesz
  1915. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Besenyőd
  1916. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Beszterec
  1917. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Biri
  1918. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Botpalád
  1919. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Bököny
  1920. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Buj
  1921. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Cégénydányád
  1922. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Csaholc
  1923. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Csaroda
  1924. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Császló
  1925. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Csegöld
  1926. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Csenger
  1927. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Csengersima
  1928. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Csengerújfalu
  1929. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Darnó
  1930. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Demecser
  1931. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Dombrád
  1932. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Döge
  1933. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Encsencs
  1934. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Eperjeske
  1935. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Érpatak
  1936. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Fábiánháza
  1937. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Fényeslitke
  1938. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Fülesd
  1939. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Fülpösdaróc
  1940. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Gacsály
  1941. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Garbolc
  1942. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Gávavencsellő
  1943. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Géberjén
  1944. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Gégény
  1945. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Gelénes
  1946. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Gemzse
  1947. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Geszteréd
  1948. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Gulács
  1949. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Győröcske
  1950. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Győrtelek
  1951. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Gyulaháza
  1952. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Gyügye
  1953. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Gyüre
  1954. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Hermánszeg
  1955. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Hetefejércse
  1956. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Hodász
  1957. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Ilk
  1958. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Jánd
  1959. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Jánkmajtis
  1960. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Jármi
  1961. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Jéke
  1962. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kállósemjén
  1963. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kálmánháza
  1964. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kántorjánosi
  1965. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kék
  1966. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kékcse
  1967. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kemecse
  1968. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kérsemjén
  1969. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kisar
  1970. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kishódos
  1971. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kisléta
  1972. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kisnamény
  1973. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kispalád
  1974. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kisvarsány
  1975. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kisszekeres
  1976. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kocsord
  1977. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Komlódtótfalu
  1978. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Komoró
  1979. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kótaj
  1980. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kölcse
  1981. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kömörő
  1982. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Laskod
  1983. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Levelek
  1984. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Lónya
  1985. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Lövőpetri
  1986. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Magosliget
  1987. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Magy
  1988. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Mánd
  1989. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Mándok
  1990. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Máriapócs
  1991. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Márokpapi
  1992. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Mátyus
  1993. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Méhtelek
  1994. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Mérk
  1995. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Mezőladány
  1996. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Milota
  1997. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nábrád
  1998. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nagyar
  1999. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nagycserkesz
  2000. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nagydobos
  2001. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nagyhódos
  2002. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nagyszekeres
  2003. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nagyvarsány
  2004. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Napkor
  2005. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nemesborzova
  2006. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírbéltek
  2007. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírbogát
  2008. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírbogdány
  2009. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírcsaholy
  2010. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírcsászári
  2011. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírderzs
  2012. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírgelse
  2013. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírgyulaj
  2014. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyíribrony
  2015. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírjákó
  2016. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírkarász
  2017. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírkáta
  2018. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírkércs
  2019. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírlövő
  2020. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírlugos
  2021. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírmada
  2022. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírmeggyes
  2023. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírmihálydi
  2024. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírparasznya
  2025. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírpazony
  2026. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírpilis
  2027. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírtass
  2028. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírtét
  2029. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírtura
  2030. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírvasvári
  2031. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Ófehértó
  2032. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Olcsva
  2033. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Olcsvaapáti
  2034. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Ópályi
  2035. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Ököritófülpös
  2036. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Ömböly
  2037. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Őr
  2038. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Panyola
  2039. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Pap
  2040. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Papos
  2041. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Paszab
  2042. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Pátroha
  2043. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Pátyod
  2044. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Penészlek
  2045. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Penyige
  2046. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Petneháza
  2047. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Piricse
  2048. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Pócspetri
  2049. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Porcsalma
  2050. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Pusztadobos
  2051. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Rakamaz
  2052. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Ramocsaháza
  2053. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Rápolt
  2054. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Rétközberencs
  2055. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Rohod
  2056. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Rozsály
  2057. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Sényő
  2058. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Sonkád
  2059. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Szabolcs
  2060. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Szabolcsbáka
  2061. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Szabolcsveresmart
  2062. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Szakoly
  2063. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Szamosangyalos
  2064. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Szamosbecs
  2065. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Szamoskér
  2066. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Szamossályi
  2067. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Szamostatárfalva
  2068. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Szamosújlak
  2069. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Szamosszeg
  2070. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Szatmárcseke
  2071. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Székely
  2072. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Szorgalmatos
  2073. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tákos
  2074. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tarpa
  2075. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Terem
  2076. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiborszállás
  2077. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Timár
  2078. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszaadony
  2079. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszabecs
  2080. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszabercel
  2081. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszabezdéd
  2082. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszacsécse
  2083. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszadada
  2084. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszadob
  2085. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszaeszlár
  2086. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszakanyár
  2087. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszakerecseny
  2088. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszakóród
  2089. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszamogyorós
  2090. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszanagyfalu
  2091. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszarád
  2092. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszaszalka
  2093. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszaszentmárton
  2094. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszatelek
  2095. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszavid
  2096. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tisztaberek
  2097. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tivadar
  2098. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tornyospálca
  2099. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tunyogmatolcs
  2100. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Túristvándi
  2101. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Túrricse
  2102. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tuzsér
  2103. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tyukod
  2104. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Újdombrád
  2105. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Újkenéz
  2106. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Ura
  2107. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Uszka
  2108. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Vaja
  2109. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Vállaj
  2110. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Vámosatya
  2111. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Vámosoroszi
  2112. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Vasmegyer
  2113. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Záhony
  2114. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Zajta
  2115. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Zsarolyán
  2116. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Zsurk
  2117. Tolna vármegye Alsónána
  2118. Tolna vármegye Alsónyék
  2119. Tolna vármegye Aparhant
  2120. Tolna vármegye Attala
  2121. Tolna vármegye Báta
  2122. Tolna vármegye Bátaapáti
  2123. Tolna vármegye Belecska
  2124. Tolna vármegye Bikács
  2125. Tolna vármegye Bogyiszló
  2126. Tolna vármegye Bonyhádvarasd
  2127. Tolna vármegye Bölcske
  2128. Tolna vármegye Cikó
  2129. Tolna vármegye Csibrák
  2130. Tolna vármegye Csikóstőttős
  2131. Tolna vármegye Dalmand
  2132. Tolna vármegye Decs
  2133. Tolna vármegye Diósberény
  2134. Tolna vármegye Döbrököz
  2135. Tolna vármegye Dunaszentgyörgy
  2136. Tolna vármegye Dúzs
  2137. Tolna vármegye Értény
  2138. Tolna vármegye Fácánkert
  2139. Tolna vármegye Fadd
  2140. Tolna vármegye Felsőnána
  2141. Tolna vármegye Felsőnyék
  2142. Tolna vármegye Fürged
  2143. Tolna vármegye Gerjen
  2144. Tolna vármegye Grábóc
  2145. Tolna vármegye Gyönk
  2146. Tolna vármegye Györe
  2147. Tolna vármegye Györköny
  2148. Tolna vármegye Gyulaj
  2149. Tolna vármegye Harc
  2150. Tolna vármegye Hőgyész
  2151. Tolna vármegye Iregszemcse
  2152. Tolna vármegye Izmény
  2153. Tolna vármegye Jágónak
  2154. Tolna vármegye Kajdacs
  2155. Tolna vármegye Kakasd
  2156. Tolna vármegye Kalaznó
  2157. Tolna vármegye Kapospula
  2158. Tolna vármegye Kaposszekcső
  2159. Tolna vármegye Keszőhidegkút
  2160. Tolna vármegye Kéty
  2161. Tolna vármegye Kisdorog
  2162. Tolna vármegye Kismányok
  2163. Tolna vármegye Kistormás
  2164. Tolna vármegye Kisvejke
  2165. Tolna vármegye Kisszékely
  2166. Tolna vármegye Kocsola
  2167. Tolna vármegye Koppányszántó
  2168. Tolna vármegye Kölesd
  2169. Tolna vármegye Kurd
  2170. Tolna vármegye Lápafő
  2171. Tolna vármegye Lengyel
  2172. Tolna vármegye Madocsa
  2173. Tolna vármegye Magyarkeszi
  2174. Tolna vármegye Medina
  2175. Tolna vármegye Miszla
  2176. Tolna vármegye Mórágy
  2177. Tolna vármegye Mőcsény
  2178. Tolna vármegye Mucsfa
  2179. Tolna vármegye Mucsi
  2180. Tolna vármegye Murga
  2181. Tolna vármegye Nagydorog
  2182. Tolna vármegye Nagykónyi
  2183. Tolna vármegye Nagymányok
  2184. Tolna vármegye Nagyszékely
  2185. Tolna vármegye Nagyszokoly
  2186. Tolna vármegye Nagyvejke
  2187. Tolna vármegye Nak
  2188. Tolna vármegye Németkér
  2189. Tolna vármegye Ozora
  2190. Tolna vármegye Őcsény
  2191. Tolna vármegye Pálfa
  2192. Tolna vármegye Pári
  2193. Tolna vármegye Pincehely
  2194. Tolna vármegye Pörböly
  2195. Tolna vármegye Pusztahencse
  2196. Tolna vármegye Regöly
  2197. Tolna vármegye Sárpilis
  2198. Tolna vármegye Sárszentlőrinc
  2199. Tolna vármegye Simontornya
  2200. Tolna vármegye Sióagárd
  2201. Tolna vármegye Szakadát
  2202. Tolna vármegye Szakály
  2203. Tolna vármegye Szakcs
  2204. Tolna vármegye Szálka
  2205. Tolna vármegye Szárazd
  2206. Tolna vármegye Szedres
  2207. Tolna vármegye Tengelic
  2208. Tolna vármegye Tevel
  2209. Tolna vármegye Tolnanémedi
  2210. Tolna vármegye Udvari
  2211. Tolna vármegye Újireg
  2212. Tolna vármegye Váralja
  2213. Tolna vármegye Várdomb
  2214. Tolna vármegye Várong
  2215. Tolna vármegye Varsád
  2216. Tolna vármegye Závod
  2217. Tolna vármegye Zomba
  2218. Vas vármegye Acsád
  2219. Vas vármegye Alsószölnök
  2220. Vas vármegye Alsóújlak
  2221. Vas vármegye Andrásfa
  2222. Vas vármegye Apátistvánfalva
  2223. Vas vármegye Bajánsenye
  2224. Vas vármegye Balogunyom
  2225. Vas vármegye Bejcgyertyános
  2226. Vas vármegye Bérbaltavár
  2227. Vas vármegye Boba
  2228. Vas vármegye Borgáta
  2229. Vas vármegye Bozzai
  2230. Vas vármegye Bozsok
  2231. Vas vármegye Bő
  2232. Vas vármegye Bögöt
  2233. Vas vármegye Bögöte
  2234. Vas vármegye Bucsu
  2235. Vas vármegye Bük
  2236. Vas vármegye Cák
  2237. Vas vármegye Chernelházadamonya
  2238. Vas vármegye Csákánydoroszló
  2239. Vas vármegye Csánig
  2240. Vas vármegye Csehi
  2241. Vas vármegye Csehimindszent
  2242. Vas vármegye Csempeszkopács
  2243. Vas vármegye Csénye
  2244. Vas vármegye Csepreg
  2245. Vas vármegye Csipkerek
  2246. Vas vármegye Csönge
  2247. Vas vármegye Csörötnek
  2248. Vas vármegye Daraboshegy
  2249. Vas vármegye Dozmat
  2250. Vas vármegye Döbörhegy
  2251. Vas vármegye Döröske
  2252. Vas vármegye Duka
  2253. Vas vármegye Egervölgy
  2254. Vas vármegye Egyházashetye
  2255. Vas vármegye Egyházashollós
  2256. Vas vármegye Egyházasrádóc
  2257. Vas vármegye Felsőcsatár
  2258. Vas vármegye Felsőjánosfa
  2259. Vas vármegye Felsőmarác
  2260. Vas vármegye Felsőszölnök
  2261. Vas vármegye Gasztony
  2262. Vas vármegye Gencsapáti
  2263. Vas vármegye Gérce
  2264. Vas vármegye Gersekarát
  2265. Vas vármegye Gór
  2266. Vas vármegye Gyanógeregye
  2267. Vas vármegye Gyöngyösfalu
  2268. Vas vármegye Győrvár
  2269. Vas vármegye Halastó
  2270. Vas vármegye Halogy
  2271. Vas vármegye Harasztifalu
  2272. Vas vármegye Hegyfalu
  2273. Vas vármegye Hegyháthodász
  2274. Vas vármegye Hegyhátsál
  2275. Vas vármegye Hegyhátszentjakab
  2276. Vas vármegye Hegyhátszentmárton
  2277. Vas vármegye Hegyhátszentpéter
  2278. Vas vármegye Horvátlövő
  2279. Vas vármegye Horvátzsidány
  2280. Vas vármegye Hosszúpereszteg
  2281. Vas vármegye Ikervár
  2282. Vas vármegye Iklanberény
  2283. Vas vármegye Ispánk
  2284. Vas vármegye Ivánc
  2285. Vas vármegye Ják
  2286. Vas vármegye Jákfa
  2287. Vas vármegye Jánosháza
  2288. Vas vármegye Káld
  2289. Vas vármegye Kám
  2290. Vas vármegye Karakó
  2291. Vas vármegye Katafa
  2292. Vas vármegye Keléd
  2293. Vas vármegye Kemeneskápolna
  2294. Vas vármegye Kemenesmagasi
  2295. Vas vármegye Kemenesmihályfa
  2296. Vas vármegye Kemenespálfa
  2297. Vas vármegye Kemenessömjén
  2298. Vas vármegye Kemenesszentmárton
  2299. Vas vármegye Kemestaródfa
  2300. Vas vármegye Kenéz
  2301. Vas vármegye Kenyeri
  2302. Vas vármegye Kercaszomor
  2303. Vas vármegye Kerkáskápolna
  2304. Vas vármegye Kétvölgy
  2305. Vas vármegye Kisrákos
  2306. Vas vármegye Kissomlyó
  2307. Vas vármegye Kisunyom
  2308. Vas vármegye Kiszsidány
  2309. Vas vármegye Kondorfa
  2310. Vas vármegye Köcsk
  2311. Vas vármegye Kőszegdoroszló
  2312. Vas vármegye Kőszegpaty
  2313. Vas vármegye Kőszegszerdahely
  2314. Vas vármegye Lócs
  2315. Vas vármegye Lukácsháza
  2316. Vas vármegye Magyarlak
  2317. Vas vármegye Magyarnádalja
  2318. Vas vármegye Magyarszecsőd
  2319. Vas vármegye Magyarszombatfa
  2320. Vas vármegye Megyehíd
  2321. Vas vármegye Meggyeskovácsi
  2322. Vas vármegye Mersevát
  2323. Vas vármegye Mesterháza
  2324. Vas vármegye Mesteri
  2325. Vas vármegye Meszlen
  2326. Vas vármegye Mikosszéplak
  2327. Vas vármegye Molnaszecsőd
  2328. Vas vármegye Nádasd
  2329. Vas vármegye Nagygeresd
  2330. Vas vármegye Nagykölked
  2331. Vas vármegye Nagymizdó
  2332. Vas vármegye Nagyrákos
  2333. Vas vármegye Nagysimonyi
  2334. Vas vármegye Nagytilaj
  2335. Vas vármegye Nárai
  2336. Vas vármegye Narda
  2337. Vas vármegye Nemesbőd
  2338. Vas vármegye Nemescsó
  2339. Vas vármegye Nemeskeresztúr
  2340. Vas vármegye Nemeskocs
  2341. Vas vármegye Nemeskolta
  2342. Vas vármegye Nemesládony
  2343. Vas vármegye Nemesmedves
  2344. Vas vármegye Nemesrempehollós
  2345. Vas vármegye Nick
  2346. Vas vármegye Nyőgér
  2347. Vas vármegye Olaszfa
  2348. Vas vármegye Ólmod
  2349. Vas vármegye Orfalu
  2350. Vas vármegye Ostffyasszonyfa
  2351. Vas vármegye Oszkó
  2352. Vas vármegye Ölbő
  2353. Vas vármegye Őrimagyarósd
  2354. Vas vármegye Őriszentpéter
  2355. Vas vármegye Pácsony
  2356. Vas vármegye Pankasz
  2357. Vas vármegye Pápoc
  2358. Vas vármegye Pecöl
  2359. Vas vármegye Perenye
  2360. Vas vármegye Peresznye
  2361. Vas vármegye Petőmihályfa
  2362. Vas vármegye Pinkamindszent
  2363. Vas vármegye Pornóapáti
  2364. Vas vármegye Porpác
  2365. Vas vármegye Pósfa
  2366. Vas vármegye Pusztacsó
  2367. Vas vármegye Püspökmolnári
  2368. Vas vármegye Rábagyarmat
  2369. Vas vármegye Rábahídvég
  2370. Vas vármegye Rábapaty
  2371. Vas vármegye Rábatöttös
  2372. Vas vármegye Rádóckölked
  2373. Vas vármegye Rátót
  2374. Vas vármegye Répcelak
  2375. Vas vármegye Répceszentgyörgy
  2376. Vas vármegye Rönök
  2377. Vas vármegye Rum
  2378. Vas vármegye Sajtoskál
  2379. Vas vármegye Salköveskút
  2380. Vas vármegye Sárfimizdó
  2381. Vas vármegye Sé
  2382. Vas vármegye Simaság
  2383. Vas vármegye Sitke
  2384. Vas vármegye Sorkifalud
  2385. Vas vármegye Sorkikápolna
  2386. Vas vármegye Sorokpolány
  2387. Vas vármegye Sótony
  2388. Vas vármegye Söpte
  2389. Vas vármegye Szaknyér
  2390. Vas vármegye Szakonyfalu
  2391. Vas vármegye Szalafő
  2392. Vas vármegye Szarvaskend
  2393. Vas vármegye Szatta
  2394. Vas vármegye Szeleste
  2395. Vas vármegye Szemenye
  2396. Vas vármegye Szentpéterfa
  2397. Vas vármegye Szergény
  2398. Vas vármegye Szőce
  2399. Vas vármegye Tanakajd
  2400. Vas vármegye Táplánszentkereszt
  2401. Vas vármegye Telekes
  2402. Vas vármegye Tokorcs
  2403. Vas vármegye Tompaládony
  2404. Vas vármegye Tormásliget
  2405. Vas vármegye Torony
  2406. Vas vármegye Tömörd
  2407. Vas vármegye Uraiújfalu
  2408. Vas vármegye Vámoscsalád
  2409. Vas vármegye Vasalja
  2410. Vas vármegye Vásárosmiske
  2411. Vas vármegye Vasasszonyfa
  2412. Vas vármegye Vasegerszeg
  2413. Vas vármegye Vashosszúfalu
  2414. Vas vármegye Vaskeresztes
  2415. Vas vármegye Vassurány
  2416. Vas vármegye Vasvár
  2417. Vas vármegye Vasszécseny
  2418. Vas vármegye Vasszentmihály
  2419. Vas vármegye Vasszilvágy
  2420. Vas vármegye Vát
  2421. Vas vármegye Velem
  2422. Vas vármegye Velemér
  2423. Vas vármegye Vép
  2424. Vas vármegye Viszák
  2425. Vas vármegye Vönöck
  2426. Vas vármegye Zsédeny
  2427. Vas vármegye Zsennye
  2428. Veszprém vármegye Ábrahámhegy
  2429. Veszprém vármegye Adásztevel
  2430. Veszprém vármegye Adorjánháza
  2431. Veszprém vármegye Alsóörs
  2432. Veszprém vármegye Apácatorna
  2433. Veszprém vármegye Aszófő
  2434. Veszprém vármegye Badacsonytomaj
  2435. Veszprém vármegye Badacsonytördemic
  2436. Veszprém vármegye Bakonybél
  2437. Veszprém vármegye Bakonyjákó
  2438. Veszprém vármegye Bakonykoppány
  2439. Veszprém vármegye Bakonynána
  2440. Veszprém vármegye Bakonyoszlop
  2441. Veszprém vármegye Bakonypölöske
  2442. Veszprém vármegye Bakonyság
  2443. Veszprém vármegye Bakonyszentiván
  2444. Veszprém vármegye Bakonyszentkirály
  2445. Veszprém vármegye Bakonyszücs
  2446. Veszprém vármegye Bakonytamási
  2447. Veszprém vármegye Balatonakali
  2448. Veszprém vármegye Balatonakarattya
  2449. Veszprém vármegye Balatoncsicsó
  2450. Veszprém vármegye Balatonederics
  2451. Veszprém vármegye Balatonfőkajár
  2452. Veszprém vármegye Balatonfűzfő
  2453. Veszprém vármegye Balatonhenye
  2454. Veszprém vármegye Balatonkenese
  2455. Veszprém vármegye Balatonrendes
  2456. Veszprém vármegye Balatonszepezd
  2457. Veszprém vármegye Balatonszőlős
  2458. Veszprém vármegye Balatonudvari
  2459. Veszprém vármegye Bánd
  2460. Veszprém vármegye Barnag
  2461. Veszprém vármegye Bazsi
  2462. Veszprém vármegye Béb
  2463. Veszprém vármegye Békás
  2464. Veszprém vármegye Bodorfa
  2465. Veszprém vármegye Borszörcsök
  2466. Veszprém vármegye Borzavár
  2467. Veszprém vármegye Csabrendek
  2468. Veszprém vármegye Csajág
  2469. Veszprém vármegye Csehbánya
  2470. Veszprém vármegye Csesznek
  2471. Veszprém vármegye Csetény
  2472. Veszprém vármegye Csopak
  2473. Veszprém vármegye Csót
  2474. Veszprém vármegye Csögle
  2475. Veszprém vármegye Dabronc
  2476. Veszprém vármegye Dabrony
  2477. Veszprém vármegye Dáka
  2478. Veszprém vármegye Devecser
  2479. Veszprém vármegye Doba
  2480. Veszprém vármegye Döbrönte
  2481. Veszprém vármegye Dörgicse
  2482. Veszprém vármegye Dudar
  2483. Veszprém vármegye Egeralja
  2484. Veszprém vármegye Egyházaskesző
  2485. Veszprém vármegye Eplény
  2486. Veszprém vármegye Farkasgyepű
  2487. Veszprém vármegye Felsőörs
  2488. Veszprém vármegye Ganna
  2489. Veszprém vármegye Gecse
  2490. Veszprém vármegye Gic
  2491. Veszprém vármegye Gógánfa
  2492. Veszprém vármegye Gyepükaján
  2493. Veszprém vármegye Gyulakeszi
  2494. Veszprém vármegye Hajmáskér
  2495. Veszprém vármegye Halimba
  2496. Veszprém vármegye Hárskút
  2497. Veszprém vármegye Hegyesd
  2498. Veszprém vármegye Hegymagas
  2499. Veszprém vármegye Herend
  2500. Veszprém vármegye Hetyefő
  2501. Veszprém vármegye Hidegkút
  2502. Veszprém vármegye Homokbödöge
  2503. Veszprém vármegye Hosztót
  2504. Veszprém vármegye Iszkáz
  2505. Veszprém vármegye Jásd
  2506. Veszprém vármegye Kamond
  2507. Veszprém vármegye Kapolcs
  2508. Veszprém vármegye Káptalanfa
  2509. Veszprém vármegye Káptalantóti
  2510. Veszprém vármegye Karakószörcsök
  2511. Veszprém vármegye Kékkút
  2512. Veszprém vármegye Kemeneshőgyész
  2513. Veszprém vármegye Kemenesszentpéter
  2514. Veszprém vármegye Kerta
  2515. Veszprém vármegye Királyszentistván
  2516. Veszprém vármegye Kisapáti
  2517. Veszprém vármegye Kisberzseny
  2518. Veszprém vármegye Kiscsősz
  2519. Veszprém vármegye Kislőd
  2520. Veszprém vármegye Kispirit
  2521. Veszprém vármegye Kisszőlős
  2522. Veszprém vármegye Kolontár
  2523. Veszprém vármegye Kővágóörs
  2524. Veszprém vármegye Köveskál
  2525. Veszprém vármegye Kup
  2526. Veszprém vármegye Külsővat
  2527. Veszprém vármegye Küngös
  2528. Veszprém vármegye Lesencefalu
  2529. Veszprém vármegye Lesenceistvánd
  2530. Veszprém vármegye Lesencetomaj
  2531. Veszprém vármegye Litér
  2532. Veszprém vármegye Lókút
  2533. Veszprém vármegye Lovas
  2534. Veszprém vármegye Lovászpatona
  2535. Veszprém vármegye Magyargencs
  2536. Veszprém vármegye Magyarpolány
  2537. Veszprém vármegye Malomsok
  2538. Veszprém vármegye Marcalgergelyi
  2539. Veszprém vármegye Marcaltő
  2540. Veszprém vármegye Márkó
  2541. Veszprém vármegye Megyer
  2542. Veszprém vármegye Mencshely
  2543. Veszprém vármegye Mezőlak
  2544. Veszprém vármegye Mihályháza
  2545. Veszprém vármegye Mindszentkálla
  2546. Veszprém vármegye Monostorapáti
  2547. Veszprém vármegye Monoszló
  2548. Veszprém vármegye Nagyacsád
  2549. Veszprém vármegye Nagyalásony
  2550. Veszprém vármegye Nagydém
  2551. Veszprém vármegye Nagyesztergár
  2552. Veszprém vármegye Nagygyimót
  2553. Veszprém vármegye Nagypirit
  2554. Veszprém vármegye Nagytevel
  2555. Veszprém vármegye Nagyvázsony
  2556. Veszprém vármegye Nemesgörzsöny
  2557. Veszprém vármegye Nemesgulács
  2558. Veszprém vármegye Nemeshany
  2559. Veszprém vármegye Nemesvámos
  2560. Veszprém vármegye Nemesvita
  2561. Veszprém vármegye Nemesszalók
  2562. Veszprém vármegye Németbánya
  2563. Veszprém vármegye Nóráp
  2564. Veszprém vármegye Noszlop
  2565. Veszprém vármegye Nyárád
  2566. Veszprém vármegye Nyirád
  2567. Veszprém vármegye Óbudavár
  2568. Veszprém vármegye Olaszfalu
  2569. Veszprém vármegye Oroszi
  2570. Veszprém vármegye Öcs
  2571. Veszprém vármegye Örvényes
  2572. Veszprém vármegye Ősi
  2573. Veszprém vármegye Öskü
  2574. Veszprém vármegye Paloznak
  2575. Veszprém vármegye Pápadereske
  2576. Veszprém vármegye Pápakovácsi
  2577. Veszprém vármegye Pápasalamon
  2578. Veszprém vármegye Pápateszér
  2579. Veszprém vármegye Papkeszi
  2580. Veszprém vármegye Pécsely
  2581. Veszprém vármegye Pénzesgyőr
  2582. Veszprém vármegye Pétfürdő
  2583. Veszprém vármegye Porva
  2584. Veszprém vármegye Pula
  2585. Veszprém vármegye Pusztamiske
  2586. Veszprém vármegye Raposka
  2587. Veszprém vármegye Révfülöp
  2588. Veszprém vármegye Rigács
  2589. Veszprém vármegye Salföld
  2590. Veszprém vármegye Sáska
  2591. Veszprém vármegye Sóly
  2592. Veszprém vármegye Somlójenő
  2593. Veszprém vármegye Somlószőlős
  2594. Veszprém vármegye Somlóvásárhely
  2595. Veszprém vármegye Somlóvecse
  2596. Veszprém vármegye Sümegprága
  2597. Veszprém vármegye Szápár
  2598. Veszprém vármegye Szentantalfa
  2599. Veszprém vármegye Szentbékkálla
  2600. Veszprém vármegye Szentgál
  2601. Veszprém vármegye Szentimrefalva
  2602. Veszprém vármegye Szentjakabfa
  2603. Veszprém vármegye Szentkirályszabadja
  2604. Veszprém vármegye Szigliget
  2605. Veszprém vármegye Szőc
  2606. Veszprém vármegye Tagyon
  2607. Veszprém vármegye Takácsi
  2608. Veszprém vármegye Taliándörögd
  2609. Veszprém vármegye Tés
  2610. Veszprém vármegye Tihany
  2611. Veszprém vármegye Tótvázsony
  2612. Veszprém vármegye Tüskevár
  2613. Veszprém vármegye Ugod
  2614. Veszprém vármegye Ukk
  2615. Veszprém vármegye Úrkút
  2616. Veszprém vármegye Uzsa
  2617. Veszprém vármegye Vanyola
  2618. Veszprém vármegye Várkesző
  2619. Veszprém vármegye Városlőd
  2620. Veszprém vármegye Vaszar
  2621. Veszprém vármegye Vászoly
  2622. Veszprém vármegye Veszprémfajsz
  2623. Veszprém vármegye Veszprémgalsa
  2624. Veszprém vármegye Vid
  2625. Veszprém vármegye Vigántpetend
  2626. Veszprém vármegye Vilonya
  2627. Veszprém vármegye Vinár
  2628. Veszprém vármegye Vöröstó
  2629. Veszprém vármegye Zalaerdőd
  2630. Veszprém vármegye Zalagyömörő
  2631. Veszprém vármegye Zalahaláp
  2632. Veszprém vármegye Zalameggyes
  2633. Veszprém vármegye Zalaszegvár
  2634. Veszprém vármegye Zánka
  2635. Zala vármegye Alibánfa
  2636. Zala vármegye Almásháza
  2637. Zala vármegye Alsónemesapáti
  2638. Zala vármegye Alsópáhok
  2639. Zala vármegye Alsórajk
  2640. Zala vármegye Alsószenterzsébet
  2641. Zala vármegye Babosdöbréte
  2642. Zala vármegye Baglad
  2643. Zala vármegye Bagod
  2644. Zala vármegye Bak
  2645. Zala vármegye Baktüttös
  2646. Zala vármegye Balatongyörök
  2647. Zala vármegye Balatonmagyaród
  2648. Zala vármegye Bánokszentgyörgy
  2649. Zala vármegye Barlahida
  2650. Zala vármegye Batyk
  2651. Zala vármegye Bázakerettye
  2652. Zala vármegye Becsehely
  2653. Zala vármegye Becsvölgye
  2654. Zala vármegye Belezna
  2655. Zala vármegye Belsősárd
  2656. Zala vármegye Bezeréd
  2657. Zala vármegye Bocfölde
  2658. Zala vármegye Bocska
  2659. Zala vármegye Bókaháza
  2660. Zala vármegye Boncodfölde
  2661. Zala vármegye Borsfa
  2662. Zala vármegye Böde
  2663. Zala vármegye Bödeháza
  2664. Zala vármegye Börzönce
  2665. Zala vármegye Búcsúszentlászló
  2666. Zala vármegye Bucsuta
  2667. Zala vármegye Csapi
  2668. Zala vármegye Csatár
  2669. Zala vármegye Cserszegtomaj
  2670. Zala vármegye Csertalakos
  2671. Zala vármegye Csesztreg
  2672. Zala vármegye Csonkahegyhát
  2673. Zala vármegye Csöde
  2674. Zala vármegye Csömödér
  2675. Zala vármegye Csörnyeföld
  2676. Zala vármegye Dióskál
  2677. Zala vármegye Dobri
  2678. Zala vármegye Dobronhegy
  2679. Zala vármegye Döbröce
  2680. Zala vármegye Dötk
  2681. Zala vármegye Egeraracsa
  2682. Zala vármegye Egervár
  2683. Zala vármegye Eszteregnye
  2684. Zala vármegye Esztergályhorváti
  2685. Zala vármegye Felsőpáhok
  2686. Zala vármegye Felsőrajk
  2687. Zala vármegye Felsőszenterzsébet
  2688. Zala vármegye Fityeház
  2689. Zala vármegye Fűzvölgy
  2690. Zala vármegye Gáborjánháza
  2691. Zala vármegye Galambok
  2692. Zala vármegye Garabonc
  2693. Zala vármegye Gellénháza
  2694. Zala vármegye Gelse
  2695. Zala vármegye Gelsesziget
  2696. Zala vármegye Gétye
  2697. Zala vármegye Gombosszeg
  2698. Zala vármegye Gosztola
  2699. Zala vármegye Gősfa
  2700. Zala vármegye Gutorfölde
  2701. Zala vármegye Gyenesdiás
  2702. Zala vármegye Gyűrűs
  2703. Zala vármegye Hagyárosbörönd
  2704. Zala vármegye Hahót
  2705. Zala vármegye Hernyék
  2706. Zala vármegye Hévíz
  2707. Zala vármegye Homokkomárom
  2708. Zala vármegye Hosszúvölgy
  2709. Zala vármegye Hottó
  2710. Zala vármegye Iborfia
  2711. Zala vármegye Iklódbördőce
  2712. Zala vármegye Kacorlak
  2713. Zala vármegye Kallósd
  2714. Zala vármegye Kálócfa
  2715. Zala vármegye Kányavár
  2716. Zala vármegye Karmacs
  2717. Zala vármegye Kávás
  2718. Zala vármegye Kehidakustány
  2719. Zala vármegye Kemendollár
  2720. Zala vármegye Keménfa
  2721. Zala vármegye Kerecseny
  2722. Zala vármegye Kerkabarabás
  2723. Zala vármegye Kerkafalva
  2724. Zala vármegye Kerkakutas
  2725. Zala vármegye Kerkaszentkirály
  2726. Zala vármegye Kerkateskánd
  2727. Zala vármegye Kilimán
  2728. Zala vármegye Kisbucsa
  2729. Zala vármegye Kiscsehi
  2730. Zala vármegye Kisgörbő
  2731. Zala vármegye Kiskutas
  2732. Zala vármegye Kispáli
  2733. Zala vármegye Kisrécse
  2734. Zala vármegye Kistolmács
  2735. Zala vármegye Kisvásárhely
  2736. Zala vármegye Kissziget
  2737. Zala vármegye Kozmadombja
  2738. Zala vármegye Kustánszeg
  2739. Zala vármegye Külsősárd
  2740. Zala vármegye Lakhegy
  2741. Zala vármegye Lasztonya
  2742. Zala vármegye Lendvadedes
  2743. Zala vármegye Lendvajakabfa
  2744. Zala vármegye Letenye
  2745. Zala vármegye Lickóvadamos
  2746. Zala vármegye Ligetfalva
  2747. Zala vármegye Lispeszentadorján
  2748. Zala vármegye Liszó
  2749. Zala vármegye Lovászi
  2750. Zala vármegye Magyarföld
  2751. Zala vármegye Magyarszentmiklós
  2752. Zala vármegye Magyarszerdahely
  2753. Zala vármegye Maróc
  2754. Zala vármegye Márokföld
  2755. Zala vármegye Miháld
  2756. Zala vármegye Mihályfa
  2757. Zala vármegye Mikekarácsonyfa
  2758. Zala vármegye Milejszeg
  2759. Zala vármegye Misefa
  2760. Zala vármegye Molnári
  2761. Zala vármegye Murakeresztúr
  2762. Zala vármegye Murarátka
  2763. Zala vármegye Muraszemenye
  2764. Zala vármegye Nagybakónak
  2765. Zala vármegye Nagygörbő
  2766. Zala vármegye Nagykapornak
  2767. Zala vármegye Nagykutas
  2768. Zala vármegye Nagylengyel
  2769. Zala vármegye Nagypáli
  2770. Zala vármegye Nagyrada
  2771. Zala vármegye Nagyrécse
  2772. Zala vármegye Nemesapáti
  2773. Zala vármegye Nemesbük
  2774. Zala vármegye Nemeshetés
  2775. Zala vármegye Nemesnép
  2776. Zala vármegye Nemespátró
  2777. Zala vármegye Nemesrádó
  2778. Zala vármegye Nemessándorháza
  2779. Zala vármegye Nemesszentandrás
  2780. Zala vármegye Németfalu
  2781. Zala vármegye Nova
  2782. Zala vármegye Óhíd
  2783. Zala vármegye Oltárc
  2784. Zala vármegye Orbányosfa
  2785. Zala vármegye Ormándlak
  2786. Zala vármegye Orosztony
  2787. Zala vármegye Ortaháza
  2788. Zala vármegye Ozmánbük
  2789. Zala vármegye Pacsa
  2790. Zala vármegye Padár
  2791. Zala vármegye Páka
  2792. Zala vármegye Pakod
  2793. Zala vármegye Pálfiszeg
  2794. Zala vármegye Pat
  2795. Zala vármegye Pethőhenye
  2796. Zala vármegye Petrikeresztúr
  2797. Zala vármegye Petrivente
  2798. Zala vármegye Pókaszepetk
  2799. Zala vármegye Pórszombat
  2800. Zala vármegye Pölöske
  2801. Zala vármegye Pölöskefő
  2802. Zala vármegye Pördefölde
  2803. Zala vármegye Pötréte
  2804. Zala vármegye Pusztaapáti
  2805. Zala vármegye Pusztaederics
  2806. Zala vármegye Pusztamagyaród
  2807. Zala vármegye Pusztaszentlászló
  2808. Zala vármegye Ramocsa
  2809. Zala vármegye Rédics
  2810. Zala vármegye Resznek
  2811. Zala vármegye Rezi
  2812. Zala vármegye Rigyác
  2813. Zala vármegye Salomvár
  2814. Zala vármegye Sand
  2815. Zala vármegye Sárhida
  2816. Zala vármegye Sármellék
  2817. Zala vármegye Semjénháza
  2818. Zala vármegye Sénye
  2819. Zala vármegye Sormás
  2820. Zala vármegye Söjtör
  2821. Zala vármegye Surd
  2822. Zala vármegye Sümegcsehi
  2823. Zala vármegye Szalapa
  2824. Zala vármegye Szécsisziget
  2825. Zala vármegye Szentgyörgyvár
  2826. Zala vármegye Szentgyörgyvölgy
  2827. Zala vármegye Szentkozmadombja
  2828. Zala vármegye Szentliszló
  2829. Zala vármegye Szentmargitfalva
  2830. Zala vármegye Szentpéterfölde
  2831. Zala vármegye Szentpéterúr
  2832. Zala vármegye Szepetnek
  2833. Zala vármegye Szijártóháza
  2834. Zala vármegye Szilvágy
  2835. Zala vármegye Tekenye
  2836. Zala vármegye Teskánd
  2837. Zala vármegye Tilaj
  2838. Zala vármegye Tófej
  2839. Zala vármegye Tormafölde
  2840. Zala vármegye Tornyiszentmiklós
  2841. Zala vármegye Tótszentmárton
  2842. Zala vármegye Tótszerdahely
  2843. Zala vármegye Türje
  2844. Zala vármegye Újudvar
  2845. Zala vármegye Valkonya
  2846. Zala vármegye Vállus
  2847. Zala vármegye Várfölde
  2848. Zala vármegye Várvölgy
  2849. Zala vármegye Vasboldogasszony
  2850. Zala vármegye Vaspör
  2851. Zala vármegye Vindornyafok
  2852. Zala vármegye Vindornyalak
  2853. Zala vármegye Vindornyaszőlős
  2854. Zala vármegye Vonyarcvashegy
  2855. Zala vármegye Vöckönd
  2856. Zala vármegye Zajk
  2857. Zala vármegye Zalaapáti
  2858. Zala vármegye Zalabaksa
  2859. Zala vármegye Zalabér
  2860. Zala vármegye Zalaboldogfa
  2861. Zala vármegye Zalacsány
  2862. Zala vármegye Zalacséb
  2863. Zala vármegye Zalaháshágy
  2864. Zala vármegye Zalaigrice
  2865. Zala vármegye Zalaistvánd
  2866. Zala vármegye Zalakaros
  2867. Zala vármegye Zalakomár
  2868. Zala vármegye Zalaköveskút
  2869. Zala vármegye Zalalövő
  2870. Zala vármegye Zalamerenye
  2871. Zala vármegye Zalasárszeg
  2872. Zala vármegye Zalaszabar
  2873. Zala vármegye Zalaszántó
  2874. Zala vármegye Zalaszentbalázs
  2875. Zala vármegye Zalaszentgyörgy
  2876. Zala vármegye Zalaszentiván
  2877. Zala vármegye Zalaszentjakab
  2878. Zala vármegye Zalaszentlászló
  2879. Zala vármegye Zalaszentlőrinc
  2880. Zala vármegye Zalaszentmárton
  2881. Zala vármegye Zalaszentmihály
  2882. Zala vármegye Zalaszombatfa
  2883. Zala vármegye Zalatárnok
  2884. Zala vármegye Zalaújlak
  2885. Zala vármegye Zalavár
  2886. Zala vármegye Zalavég
  2887. Zala vármegye Zebecke

Forrás: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A2400389.KOR  – Wolters Kluwer – Minden jog fenntartva!

Ne várjon napokat egy árajánlatra!

Azonnali kalkuláció online kerítéstervezönkkel!